Novella

arany52•  2011. június 6. 14:11

B. Faragó Aranka: Álmodik az öreg vasutas

Forró nyár-végi délután. A napsugarak lustán terítik be a kispesti kertet. A ház ajtajában egy öreg ember jelenik meg, kezében újság. Ebéd utáni ejtőzésre készül a szőlőlugasban. A konyhából edénycsörömpölés hallatszik ki. Fejét felkapja, a zaj irányába tekint és elégedetten nyalja meg szája szélét. 
- Jól főz az asszony, nem vitás - gondolja. Ma is pörkölt volt, házi galuskával és sok zafttal, ahogy szeretem. 
Kezét ölébe ejti és a légy zümmögésére csendesen elszenderedik. 

Álmában ifjú, erővel bíró legény. Indul a munkába, mint harminc éven át naponta. Kezében az elmaradhatatlan kopott táska az elemózsiával. Várják a mozdonyok, a bakterházak a messzeségbe futó sínek. 
Otthon asszony...beteges asszony és a gyerekek. Először egy majd kettő, három, végül négy. Ahogy nő a gyerekek száma, úgy fogy az asszony ereje, míg végül kikísérik a városszéli temetőbe. 

Új asszony kerül hamarosan a házhoz, fiatal menyecske. Osztrák származású, töri a magyart. Újból gyereksírás veri fel a házat. Megszületik az ötödik fiú, a szívnek legkedvesebb, de már fogytán az erő, a türelem. A hosszú munkanap után egyre fárasztóbb a kicsivel való foglalkozás, mind gyakrabban kerül a fiúcska a nagyok felvigyázása alá. 

Az évek peregnek. A gyerekek eltűnnek otthonról, az unokák száma meg fokozatosan növekszik. 
A szolgálati idő is lassan a végére jár. Eljön az utolsó nap, a búcsú a behemót mozdonytól, a vasúttól, a megszokott élettől. Hány éve is? - Ki tudja már, hisz túllépte a hetvenet is. 
De álmodik az öreg vasutas csendesen tovább, füstös mozdonyokról, véget nemérő utakról, zölden villogó szemaforokról, a szerelvény mellett futó tájról, legelő csordáról - mert ízig-vérig vasutas marad ő már örökre. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

skary2011. június 6. 15:29

:)