Megjelenés

Megjelent HÁROM ÉS FÉL ÉVTIZED címmel a KRÚDY GYULA IRODALMI KÖR ANTOLÓGIÁJA.
A kötet harmincöt évet ölel át fotókban, festményekben és írásokban.
Négy versemmel szerepelek az antológiában, mely számomra nagy öröm és megtiszteltetés.

Óbuda

Megroggyant kis házak,
csöpögő ereszek -
köztetek voltam én
gyermek
Régi piactér, nagyhangú kofák,
Ti adtátok apró kezembe
a vérpiros almát.
Hunyorgó ablakok,
doh szagú falak,
kacskaringós utcák,
macskaköves utak,
- konokul őrzitek,
első léptem nyomát.
Hegyoldalt a templom,
árnyas fák tövében.
Hangja messzi múltba visz,
emlékek erdejébe.
Megbúvó kocsmák,
kockás abroszon a csúsza,
kisfröcs savanykás illata
száll a messzi múltba.
Óbudai temető
szomorú fűzei alatt
pihennek, kiket szerettem,
itt leljem én is
örök nyugalmamat.

Nélküled

Egymás nélkül felek voltunk,
egészet együtt alkottunk.
Együtt voltunk szín és a fonák,
Jin és a Jang s közös csodák.
Színskálát közösen alkottunk,
magunkban csak szürkék maradtunk.
Mi voltunk a mágnes két pólusa,
a vonzás és taszítás ritmusa.
Fény és az árnyék, hó és a nap
öröm és bánat, hőség és fagy.

De kettétört mi egyben volt egész
s hiányoddal maradtam csak törtrész.
Nélküled félszárnyú madár vagyok
s repülni az égig már nem tudok.

Maradj még!

Évek távolódó erdejében
úgy elhagytál már.
Nem Veled köszönt be a nap
és nem veled búcsúzik éjszakám.
Alakod lebukik a horizont alá,
hangod mély kutak nyelik el.
Tetted, mik egykor utam szegélyezték,
ma már veszendőbe ment.
Keresem a sötétlő éjben
emléked foszló fénysorát
és sírva kiáltom az égbe:
Ne menj még el!

Ne menj még el,
maradj még kicsit,
időzz még velem el!
Álmod fedje be
sebtől vérző testem
és fehér gyolcsként kötözzön be!
Öleljen át, mint sötét éj,
ha fázom, takarjon be!
Ne hagyja kihűlni vacogó lelkem,
a régi nyár heve,
telem olvassza fel!

Kiáltanék, de hangom messzeségbe vész.
Farkasok űvöltik kínzó magányom
s Te mint egy látomás,
összezárt tenyeremből
sebzett madárként repülsz el.

Mit érzel...

Mit érzel mikor fázós reggel,
még felkelni sincs kedved,
mikor varjak tollai, mint emlékeid hullnak
és fekete lepel takarja, mit hoz a holnap?
Mit érzel mikor a fák esőcseppeket sírnak
és el nem sírt könnyek szántják arcodat?
Mit érzel mikor szádban az étel kővé vált,
s nyögve nyeled sorsod, mi egy falattá állt?
Mit érzel, mikor szakadt ajtót zörget a szél udvarodban,
s már nincs kit tartsál lecsüngő két karodban,
mikor megfáradt tested már csak pernye tarkítja
s kit egykor szerettél, sötét föld borítja.
Mit érzel.....? mit érzel......?