Kötődésem Óbudához

Ezer eltéphetetlen szállal kötődőm Óbudához, hisz itt születtem és éltem eddigi életem egy Duna menti társas ház második emeletén. Erkélyről a Dunára látok és a lombos fájú parkra, hol pajtásaimmal tele-szájas nevetéssel teltek a szabadság édes napjai.

Nagypapám a hegyoldalon lakott, Daru utcában. Naponta többször jártuk meg az árnyas fákkal szegélyezett utat és kísérte léptünket az Újlaki templom harangjának hangja. A kis házak udvarából orgona bokrok és gesztenyefák bólogattak ki. Nagypapa már fél évszázada kint pihen az árnyas Óbudai temetőben, a többi ősök között. Az Óbudai temetőben , melyet halottak napján ropogós hóban jártunk meg gyertyát gyújtani a nagy családdal, melyek közül már alig-alig vagyunk ezen a világon.

A Kolosy téri piacra járok ki ma is vásárolni, mely fel lett újítva, szép épület fogja közre az árusokat, a téren hangulatos szökőkút padokkal várja a megpihenni vágyókat, de nekem a piac még a régi nyitott tér, ahol a sarkon Varga bácsi standja állt, aki az első cseresznyét nevetve a fülemre akasztotta fülbevalónak. A hegyoldalról jöttek a virág árusok és hozták a hízott libát a vidéki asszonyok. Anyuka nagy szakértelemmel tapogatta és saccolta meg, elég nagy lesz-e a mája.

Fülembe cseng még a múltból a verkli hangja, melyre mi akkori gyerekek markunkba szorított forintokkal szaladtunk le a lépcsőn és dalt kérve dobáltuk be a az érmeket a kintornás perselyébe.

Lovas kocsival jött a szemetes és minden kapu előtt megrázta csengőjét, hogy hozzák a házmesterek a szemetes ládájukat. Szintén lovas kocsival járt a barátságos postás is és mi gyerekek felkéredzkedtünk a bakra, hol büszkén ültünk és képzeletünk tájain hajtottuk a lovakat.

Családi összejöveteleket a régi kiskocsmákban tartottuk, hol kockás abroszon gőzölgött a Halászlé, utána a Túrós csusza bőséges töpörtyűvel és férfiak előtt korsóban állt a habos sör, mi meg a Bambit ittuk boldogan.

Korcsolyázni a Goli pályára jártunk, ahol természetesen nem mű jég volt, így izgatottan hallgattuk az időjárás jelentést, hogy mikor jön a fagy és iskola után szaladhatunk a jégre. Lányom már a Fő téren zenére korcsolyázik barátaival, mely nekem szintén szép emlékek helye, hiszen az itt lévő Zichy kastély előadásaira jártam fiatal lány koromban.

Általános iskolai tanulmányaimat kicsit arrébb végeztem el, de gimnáziumba már visszatértem Óbudára az Árpád Gimnáziumba, hol felejthetetlen tanárok készítettek minket fel az életre. Ugyanebben az épületben jártam főiskolára is.

Óbudán lettem fiatal lányból asszony és anyuka és lányom azokon a helyeken nevelődött, hol én is gyerekeskedtem.
Férjem a szikföldi Dévaványáról került fel hozzánk és harminc év alatt ő is igazi óbudai polgárrá vált, kit idekötött a család, az irodalmi kör, melynek tagja volt és nyolc éve ő is a temető családi kriptájában alussza örök álmát.

Az eltelt évtizedek alatt az ifjúság velem, mint pillangó, messze szállt és véle a régi, kacskaringós utcájú, düledezett házú Óbuda is. Ma már hajam bánatcsíkok tarkítják, de nékem fecseg a Duna habja, susognak a part menti fák és órára hív az Árpád Gimnázium csengője, mert számomra ez a hely a múlt, a jelen és lányom képében a jövő is.