Arany blogja

Danielle Steel: Becsüld önmagad című könyvét könyvtárból hoztam ki.
Érdekes, megrendítő olvasmány volt.
Carol Barber színésznő két év özvegység és visszavonulás után úgy dönt, hogy könyvet ír életéről.
Visszamegy Párizba, megkeresni a régi emlékeket. Itt egy terrorista támadás áldozatává válik. Csodával határos módon életbemarad, de emlékezőtehetségét elveszti.
A családja segítségével próbálja újból felépíteni életét.
Meglátogatja párizsi régi szerelme, Matthiu. Tizenöt év távolság és sok fájdalmas emlék ellenére újból fellobban a szerelem, de nem könnyű egyezségre jutni, hogyan folytassák együtt életüket.
Carole-nak volt férjével és lányával, aki úgy érzi a karrier miatt keveset kapott anyjából - is rendezni kell kapcsolatát.
A színésznőnek végül sikerül megmaradnia annak a ki volt, nem köt kompromusszumokat, nem adja fel eszméit. Megtanulja becsülni önmagát és az élet minden pillanatát.
Érdemes volt elolvasni.

Fodor András költő febrár 27-én lenne 80 éves.
Élete röviden: Kaposváron érettségizett, osztályfőnöke Takáts Gyula költő volt, akivel jó barátságba került.  Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Az Eötvös  Kollégiumnak tagja volt. Versei a Válasz folyóiratban jelentek meg. 1949 és 54 között csak műfordításai jelenhettek meg. 1957-től szabadfoglalkozású író lett. 1973-tól a Somogy folyóirat rovatvezetője. 1983-tól a Kortárs szerkesztője. 1982- 86 között a Magyar Írószövetség alelnőke volt. Nagy  tudású, sokodalú, tehetséges ember volt, mely párosult szerénységgel, humánummal. 1997. június 27-én halt meg Fonyódon.

Többször volt vendége a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. Férjem személyesen is ismerte, tehetségéért, barátságos természetéért kedvelte. 

Hozzá irott versével tiszgelgek előtte 

Baktai Faragó József

A HŰSÉG  ÖNKÉNTES ŐRZŐJE
(Fodor András emlékére)

Te a költők költője
az irodalom apostola voltál.
Ma is itt cseng fülemben
dallamosan zengő, versmondó hangod.
A líra utazó nagyköveteként
beutaztad odavissza ezt a
Golgotát megjárt, maréknyi magyar hazát.
Te is elmentél a minden élők útján.
A nagyvárosi fények és árnyak
féktelen forgatagába is szelíd,
somogyi költőként éltél.
Szegényen is gazdag voltál:
szétosztottad önmagad
a mindennapok partalan palettáján.
Hiányod, bölcsességed
tengernyi űrként tátong
az élni segítő irodalom egén.
Mi, szívenütött gyászolók,
szomorú seregként körbeálltuk
a készülő sírodat.
A koporsódra zúduló rögök
itt döngetik dobhártyáinkat.
Szívünkben és az itthagyott
műveidben most már
az idők végezetéig élsz.
Az angyalok őrzik égi- vánkosod,
melyre, mély álmra hajtottad fejed.
Legyen nyugodt az álmod.

Farkasrét, 1997. július 9.

A költőnek egy szép idézetével búcsúzom.

Fodor András

 AZ UTOLSÓ SZONÁTÁK
(részlet)

Ne higgyétek, hogy valaha is
meddő malaszttá lesz, amit írtam.
Amíg ember az ember,
ne higgyétek, hogy valaha is
mellőzni, nékülözni tudtok.

Hallgassatok rám, hangzó,
eleven emékművetekként.

A testvéretek voltam. 

Megint vettem egy új könyvet. Ez nem volt betervezve. Rámentem a Macomber fórumra és ott írta a szerkesztő, hogy megjelent a Sikerszerzők legszebb történetei sorozatban egy Macomber könyv, melyben három kisregény van. Mondanom se kell, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Szeretem az írónő könyveit, eddig mindet megvettem.Szórakoztatóan ír és még igényes, színvonalas is.
Eddig a sorozatait olvastam, kiváncsi vagyok a kisregényeire. Hát elég sokáig leszek rá kiváncsi, mert a Delinskynek még a felénél se tartok. Ezt előbb be kell fejezni, utána jön a könyvtári könyv, mert az meg időhöz van kötve.
Új könyv megy a polcra, de olyan jó érzés, hogy már megvan.

Férjem ma vitte vissza a könyveket a könyvtárba. Egy hosszú lista van leadva, azokról a könyvekről, melyeket szeretnék olvasni. Mondani se kell, elvesztették. Így most csak egy könyvet adtak, amire emlékeztek. Ez Danielle Steel:Becsüld önmagad.

Szeretem olvasni D. S. könyveit. Nagyon gördülékenyek, olvasmányosak. Van köztük olyan köny, amelyik, szép volt, jó volt, felejthető kategóriába tartozik, de indőnként komolyabb témákat is boncolgat könnyed stilusban. Néhány könyvét filmnek feldolgozva is láttam, bár nekem a könyv jobban tetszett.  Eddig 75 könyvét olvastam., szinte mindegyik magyarul megjelentett, kivéve a legujabbat.  Most gondolkodom, hogy melyik volt a legjobb, de valahogy összemosodnak, talán az Apu, a Zóya, vagy a Családi album. Ez a rossz, ha ilyen nagy mennyiségben olvasunk egy irótól, hogy nem hagy mélyebb nyomott, összekavarodnak a történetek. Bár ha egy könyvet elfelejtünk idővel, akkor nem hagyott maradandó nyomott. Viszont D.S. inkább csak szórakoztató irodalom, abból viszont még az igényesebb - legalább is szerintem.

Remélem most se csalódom és ez a könyv is kelelmes kikapcsolódást fog nyújtani.

Kilencven éve, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja. 

Munkásságát, gigantikus tehetségét nem méltatom, hiszen megtették már oly sokan. 

Arról szeretnék írni, mit jelent nekem Ady Endre költészete.

16 éves koromban kaptam apukától egy Ady összes verseskötetet. Két év alatt rongyossá forgattam. Mai napig tele van jelőlve színes fonalszálakkal, a nekem tetsző versek. A margón irások, megjegyzések. Több helyen aláhúzás. Szerintem ez mond a legtöbbet. Nem a polcon hevert , mindig kéznél volt.

Ady életvitelével nem tudtam azonosulni, számomra nem volt szimpatikus, de ez nem is számít, hiszen ahogy Babits írja "Az áruló írástudó nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra...."

Ady a csillagra mutatott, ehhez nem fér semmi kétség.  A verses kötetében mindig találtam bánatomra vigaszt, kétségbeesésben bátorítást, közös érzést, gondolatot, melyet úgy éreztem helyettem mond el.

Mivel én is őszi születésű vagyok és beteges voltam már gyermeknek, fiatalnak is, nagyon sokszor olvastam A paraszt Nyár című versét, melyet valahol magaménak éreztem.

"Boldog, ki mindig ujrakezd,

Boldog, kit az élet maraszt,

Boldog, aki vígan kaszál,

boldog, aki paraszt.

..............................

..............................

Én, úri Ősznek gyermeke,

Kengyelfútó beteg vagyok:

Előttem tél, nyomomban Nyár

S tavaszkor meghalok.

Rámlép a Nyár győzelmesen

S szól lomhán, vígan , könnyedén:

Az én gyermekem volt ez is,

De sietett szegény.

Most az évforduló alkalmával újból elővettem az Ady kötetet és most is annyi szépet, elgondolkodtatott és aktuálisat találtam benne. A mai napig összekötő múlt és remény közt.

Búcsúzásul álljon itt Keszthelyi Zoltán Adyról írt verse.

ADY

Dühödt angyalok riadóját hallom.

Világnagy szíved riadót dobol.

Szenved a föld és a poétaajkon

Átok virágzik, imádság, mosoly.

Ég s föld között tekint rád a magyar hon,

S az emberben nem lelsz vigaszt sehol.

Bus naprendszert rengető szavad hallom;

Szférákon át perzselő zene forr.

Így látlak téged, törpék dáridóján,

Évszázadokba lépő óriás!

A perc elhamvad, de örök a láz,

Melyre a borut hörpölted akószám.

Repülj, repülj az Illés szekerén,

Poéták atyja, világtünemény!