Arany blogja

Mũvészet
arany52•  2009. április 22. 12:26

Olvasás

A könyvtárból hozott könyvekből az elsőt kiolvastam: Margaret Moore: Végzetes örökség címűt. 
Az írónőtől ez a 9. könyv, amit olvastam. 
Könnyed stílusú, szórakoztattó könyv, betegség, önfeláldozás, szerelem és némi krimi keveredik benne. 

Júlia babát vár, melynek fiúnak kellene lennie, hogy megkapja nagyapai örökségét. A gyermek kislány lesz, de a pénzsóvár apa egy korrupt orvos segítségével míg alatásban van az asszony, kicseréli a babát egy fiú gyermekre. 
Házasságuk tönkremegy. Júlia egydül neveli gyermekét, akiről 4 éves korában kiderül, hogy leukémiás. Júlia csontvelőt akar adni, de a genetikai vizsgálat kimutatja, hogy nem ő az anya. Ekkor versenyt futnak az idővel, egy magánnyomozóval, Markkal, hogy még időben megtalálják a vérszerinti anyát, aki megmentheti a kisfiú életét. 
Mark tragikus körülmények között elvesztette évekkel ezelőttt feleségét és kislányát. A két magányos ember között szerelem szövődik. Azért hogy ne legyen minden oly egyszerű, bekavar a képbe egy félőrült reménytelen szerelmes férfi. 
Végül minden megoldódik. Alex meggyógyul. Édesanyja, aki szívbeteg, az altatás során meghal. Júlia és Márk összeházasodnak, szeretetben nevelik a két gyereket és közben már közös gyermeküket várják. 
Nincsen a könyben semmi mélyen szántó gondolat, tanulság. Egyszerű a történet, elég felületesen megrajzoltak a jellemek. 
Egy hétvégi könnyű olvasmány. 

arany52•  2009. április 22. 12:25

Kedvenc versem

Archilos: Megnyugvás a sorsban 

Ó te szív, te űzhetetlen 
gondok által meggyötört, 
légy erős hát, s a rosszal szembevetve 
áld a harcot, 
tartva hűn a baj között is elveid. 
Ám más szemének győztesen 
se légy kevély, 
Hanem örömnek, keserven, 
jóban rosszban egyaránt, 
vess határt, 
s fogadd el hát az 
emberélet ritmusát.


Minden sora igaz, valahogy így kellene viszonyulni az élethez, de - nagyon nehéz.

arany52•  2009. április 16. 16:30

Olvasás

Egyik legjobban kedvelt írónőmnek: Maeve Binchy-nek olvastam el a Galagonyaerdő című kötetét. 
Ez a kötete szerkezeti felépítésben nagyon hasonlít a Vérbükkhöz. Itt is van egy kerettörténet, mely a következő: 
Rossmore-ban a Galagonyaerdőben van egy szent forrás, hová kívánságaikal mennek a lakósok és hisznek benne, hogy Szent Anna meghallgatja őket és segít vágyaikat valóra váltani. 
Ezután több rossmore-i lakos életét irja le M. Binchy, melyek abban közösek, hogy mind elmentek a szent forráshoz életük nehéz pillanatiban. 
Megismerhetjük Neddy életét, akit már gyerekkorában élhetetlen, buta embernek tartottak, mégis ő állt a családban helyt és becsületes, tiszteséges életet teremt csalája számára. 
Vera a 60-on túli, de aktívitással teli vénlány, elmegy egy egyedülállóknak szervezett nyaralásra. Ez megváltoztatja életét, neki és egy fiatal csoporttársának is. 
A harmadik történet két barátnőről szól, kik igyekeznek megfelelni a szülői elvárásoknak. E szerint mennek féjhez és házasságuk kudarccal végződik. Barátságuk viszont kiállja az idők próbáját és gyerekeik egymásba szeretnek. 
A következő történet egy jól felépített krimi, két számító emberrel, anya és lányával. Mmindketten elnyerik méltó büntetésüket. 
Barbara története kedves, humoros story. Az irodában felveti egy rossmore-i buli lehetőségét, amit a kollégák megszerveznek, de őt kihagyják , mert felvágosnak gondolják. Erre ő meghív hétvégére találomra 12 embert, akik mind elég különlegesek, ennek ellenére az ő összejövetele fergetegesre sikerül. 
Dr. Dermot a közösség ódivatú, rosszindulatú orvosa, ki elűzi fiatal kollégáját. Persze az idő szele elsodorja őt, és könnyelműen elengedi azt a nőt is, ki elviselhetővé tette volna idős napjait. 
Megrázó az árvaházban nevelkedett Helen sorsa, ki annyira szerene gyereket, hogy lop egyet. A haldokló asszonynak a férje eljátsza, hogy nem tud a titokról, hogy nem ővéké a gyermek. 
Következő részben a 16 éves June megtalálja eddig nem ismert rokonait. 
Pearl és Bob esete általános, gyakori történet. 
Az egyszerű, kétkezi munkát végző szülők gyerekeiknek jobb jővőt szánnak, akik mikor sikerül egy magasabb életszinvonalat elérniük, önző módon megfeledkeznek szüleikről. 
Bepillanthatunk egy fodrásszalon rejtelmeibe is. 
A befejező rész visszatér a forráshoz, melyet sikerül megmenteni, hiszen olyan hely, ahol oly sok álom meghallgatásra talált. 
Ez a Maeve Binchy könyv is nagyon szép emberi sorsokat mutat be, melyek sok szeretettel, kedves humorral vannak megírva. 
Örülök, hogy elolvastam a könyvet, nagyon kellemes élmény volt. 

arany52•  2009. április 6. 17:30

Olvasás

Marta Rovira: A fehér boszorkány 

Először olvasok az írónőtől. Egy kedves ismerőstől kaptam a könyvet kölcsön és nagy kiványcsisággal kezdtem hozzá. 
A történet Tanzániában játszódik, ahová Brent Keaton , az ausztrál fiatal ember, sikertelen orvosi vizsgái után megy fotozni. 
Megismerhetjük általa az afrikai kulturát, élemódot és hitvilágot. 
Itt találkozik Brent a titokzatos dán orvosnővel, Claraval és a hindú orvosházaspárral. Belecseppen egy kapzsiság és gyors meggazdagodás által vezérelt piszkos ügyletbe, melyből nem sokat ért, de miatta majdnem megégetik. Szemtanuja lehetünk, hogy manipulálják a pénzéhes fehérek az egyszerű, még mágiában, szellemekben hívő, afrikai lakosokat. Az üzleti életet áthatja a korrupció. 
Mivel romantikus regényről van szó, természetesen a szerelem helyet kap benne, mely a két főszereplő között van kialakulóban. 
Végül győz az igazság, mindenki elnyeri méltó bűntetését, és a vagyon a pozítiv szereplők kezébe kerük, kik az afrikai nép érdekében használják azt fel. 
A regeny izgalmas, fordulatos. Olyan tájakra jutunk el a könyv olvasása során, hová a valóságban csak keveseknek sikerül. 
Stílusa gördülékeny, a cselekménye fordulatos. Kellemes és hasznos olvasmány volt.

arany52•  2009. április 2. 13:04

Olvasás

Debbie Macomber Orgona utca sorozatának 9.kötetét a Húsz kívánságot olvastam el. 
Tematikában hasonlít az előző kötetekhez. 
Itt is pár utcabeli hölgy jön össze valamilyen apropoval. Ők mindnyájan özegyek és közös Bálint napot szerveznek, ne kelljen egyedül lenniük. Nekik ez az ünnep a barátságról szól. 
Szereplők: 
ANNE MARIE, a könyvbolt tulajdonosa. Ő szervezi a Bálint napot. 15 évvel idősebb férjét szívrohamban vesztette el. Problémái vannak volt férje előző házasságából született gyerekeivel. 

LILLIE ÉS BARBIE, anya és lánya. 
Magánrepülőgépszerencsélenségben vesztették egyszerre el férjüket. Barienek már 18 éves ikerfiai vannak. 

ELISA BAUMANT, már az előző kötetekből ismerjük. Könyvtáros.Férjével hosszú különélés után újból összeházasodik, de csak három közös év jut nekik. 

Együtt állítanak össze egy húsz kívánságból álló listát. Ezek a kívánságok egyszerűek, néha bohokásak, pl. esőben mezítláb táncolni, piros cowboycsízmát venni. Megtanulni kötni. Egy szerető társ vagy gyerek is szerepel a kívánságok között, melyek a könyv végére teljesülnek, de ez nem a vég, hanem egy új kezdete, el lehet kezdeni írni a következő listát. 

Az új szereplők mellett találkozhatunk régi ismerősökkel is. 
Írónő megint a hétköznapi emberekről és az ő vágyaikról ír. Könnyű velük azonosulni.
A könyv a reményről szól, kedves, időnként tréfás hangon, a reményről, hogy kívánságaink egyszer valóra válhatnak, csak hinni kell benne.