Arany blogja

Két karom üresen leng,
nincs kit öleljen meg.

Nincs ki mosolyom várja,
nincs ki szívét kitárja.
Nincs szavamnak visszhangja,
nincs ki párnáját megossza.

Tányérba kanalam
egyedül koppan,
Hallgat az éj,
szavad már a
a szél se hozza.

Három évtized A Krúdy Gyula Irodalmi Kör antológiája  

30 éves lett a Krúdy Gyula Irodalmi Kör, melyről egy szép antológia kiadásával emlékeznek meg. 

Három évtized nagy idő és átöleli férjemmel a mi közös életünket is.

Fiatal házasok voltunk mikor itt Óbudán a Zichy Kastélyban megalakult a Kör, azzal a céllal, hogy ápolják a Krúdy-hagyományt és irodalmi műhelyt hozzanak létre.

A körhöz társultak költők, írók és festőművészek, képzőművészek. Férjem is az elsők között lépett be. 

Rengeteg szép és nívós rendezvényen lehettünk ott. Lányunk is egész kis korától részt vett a kör életében és megismert ma már híres művészeket.

A vendégek között szerepelt többek között Fodor András, Jókai Anna, Tüskés Tibor, Csukás István, Mécs Károly, Keres Emil és még sorolhatnám tovább a sok-sok ismert írót-költőt, színművészt.

2012. februárban Csongrádi Kata színművész irodalmi estje volt. Az esten részt vett Jókai Anna Kossuth-díjas író, ki már többször is vendége volt a körnek.

 Csongrádi Kata színművész irodalmi estje

Férjem 2007-ben megkapta a Krúdy Emlékplakettet, melyet nagy örömmel vett át. 
A képen férjem: Baktai Faragó József, valamint Zászlós Levente

Emlékplakett átvétele

Jóskám egy verssel szerepel az antológiában:

BAKTAI FARAGÓ JÓZSEF
HAZAVISZNEK AZ ÁLMOK

Éjjelente hazavisznek az álmok.
Vállunkon vászonzakóban lapul
a maradék madárlátta kenyerünk.
Féltett falatként
szétosztjuk kenyerünket
az éber alvók között.
Az éj asztaláról összesöpörjük
éjszakai tenyerünkbe
maradék morzsáinkat.
csillogó csillagaink közt,
toronyirányt szállunk
álombéli angyalainkkal.
Tengermélyek az angyalok éjszakái,
szinte észrevétlenül
csobban a csönd.
Harmónia honol az otthoni kertek fölött.
Átröpítenek álmaink
az éjszakák kitaposott mezsgyéin,
hol a kertek végében egymásba karoló
lecsukott szemű házak kuporognak.
Földet érünk.
Utunk mentén az ágaskodó fák
tartják fölöttünk az éjszakát.
Otthonosan mozgunk, hol az alvó éj arcát
Veronika kendővel takarja le álmunk.

Kanizsa József, a kör titkára férjem emlékére írt verse is szerepel a kötetben.

KANIZSA JÓZSEF
CSILLAGOK VIGYÁZZÁK UTADAT
(Baktai Faragó József halálhírére)

"Rászorítom a fülem a földre.
Éjeken át hallgatom
elődeim gyémánt csontjai fölött
hogyan csiholnak
szívemig lobbanó tüzet...
halálon túli parancsra.
a FÖLDBE SIETETT CSILLAGOK"
Baktai Faragó József

* *  *

Odaföntről látod
hogyan lombosodnak
friss sírod fölé a fák.
A mélyben a gyökerek
most fordítják feléd
gyökér ujjperceiket.
Hatvannyolcadik év küszöbén
a rád nehezedő föld
nyomja a dévai-baktai melled,
az alföldi emberét.
A homokkal telített szél
nem parittyázza már arcod.
A szíved itt hagytad
a családnak,
a szerelem,
a szeretet
örök mementójaként,
hogy "gyémánt csontjaid"
halálon túli
reménytüzet csiholjanak
mint "a földbe sietett csillagok."
Emberi szerénységed,
költői nagyságod
tovább lobog
az itt maradottak szívében,
lelkében...
Te már az Isten tenyerében vagy!
Csillagok vigyázzák utad
a szentendrei HÉV sínektől,
az Óbudai temető fejfákig.
Mi, az itt maradottak:
családtagok, rokonok,
barátok, írók, költők, művészek
az Isten áldása reményében
tőled elköszönünk-
ISTEN VELED,
BAKTAI FARAGÓ JÓZSEF!

Nekem három versemet válogatták be az antológiába.

B. FARAGÓ ARANKA

BÚCSÚ A TENGER KÖLTŐJÉTŐL
/Férjem:Baktai Faragó József emlékére/

Együtt kísértük ki
Mamát, Papát
az Óbudai temetô
árnyas fái alá,
s most érted
szól a lélekharang.
Fehér papírod hiába
vár asztalodon,
már soha se telik meg
gyönyörű verssoraiddal.
Katonaruhád a szekrényben
árválkodik
huszonöt év szolgálat után,
s csak a kűrt Takarodó dallama
emlékeztet az őrség
magányos óráira.
Baktalórántházán - Dévaványán
- Budapesten ívelt át életed.
Árvából lettél fogadott gyermek,
majd családfő,
lelencből - felelős apa,
hazájáért élő katona.
Az oly sokat megénekelt
tenger moraja
zúg fülembe,
s sirályok sikolya kisér
égi utadra.

*********************

MA IS HIÁNYZOL KEDVES

Rekkenő hőségben
szárad a tarló.
Fecskék éles nyílként
repülnek az ég felé.
Ablaküveg közé szorulva
dong a légy.
Lustán nyújtozik
a Nap.
Minden csendes
és ebben a csendben,
ma is hiányzol
- Kedves.
Verejtékcseppek
peregnek arcunkról,
a nyár sugara
perzsel.
Hideg fuvallatként
szalad át rajtunk
nemléted.
Nélküled lobban el
az idei nyár.
Fájdalmunk kalodájába
zárva várjuk
az enyhet adó szelet.

*****************

MÉG VELEM MARADSZ

Amíg a szél neved suttogja
- velem maradsz.
Amíg az esőcseppek prizmájából
arcod tekint reám
- velem maradsz.

Míg neved zizegi a falevél,
míg rólad mesélnek a tárgyak,
míg szemem tükréből
Te nézel vissza rám,
- velem maradsz.

Amíg az éji csillag értünk ragyog,
amíg a hangod fülembe hallom
- velem maradsz.

Míg a múlt a jelenem,
míg közös életünk nem feledem,
míg Rólad regél minden versem -
velem maradsz, velem leszel.

Nagy megtiszteltetés részt venni a Krúdy Gyula Irodalmi Kör Antológiájában, öröm végig lapozni és olvasni olyan írók-költők verseit, kiket személyesen is ismerünk, nézni a képeket és emlékezni az elmúlt évtizedekre.

Az antológia hátlapja

Magam vagyok a néma csendben,
mint paplant takar be a magány.
Egy tiszta harmatcseppben
benne az egész nagyvilág.

Fázik a test, bújik a lélek,
mi számított, már messze jár,
ki szeretett, elhagyott végleg
s vélem maradt egy szempár.

Július ,havában vagyunk, nyár van, nyár - olyan igazi forró kánikulai nyár.rekkenô hôséggel, melyben a hômérô higganyszála szalad az egekig. A leredônyözött szoba hûs magányában próbálom átvészelni a tikkasztó napokat . 

Gyerekkorom nyaraiban ez nem így volt. Jártuk a Duna-partot, ahol legalább 4-5 fokkal enyhébb volt az idő és a folyóról mindig érkezett egy kis enyhet adó szél. 

 Abban az időben még nem volt a Duna magas gátak közé fogva. A parton zöld fű volt és ősi nagy fák adták az árnyékot. 

 Kánikulában a környék apraja nagyja pokrócokkal felszerelve indult a partra hűsölni. Egész kemping élet folyt ilyenkor . Vitték a gyerekeket játékokkal, babákkal, vödrökkel felszerelve. Nekem egy kis játékkutam is volt, mellyel lehetett a vizet feltekerni és itatni a szomjas babáinkat. Sok gyerekbarátság szövődött itt, melyből jó néhány kibírta az idő múlását és évtizedekig kitartott. 

 A parti köveken ücsörögtünk , sőt kicsit lejjebb volt egy szabad strand is, felszórva apró kövekkel. Itt csak lassan mélyült a víz, ezért szülői felügyelet mellett a szélére bemehettünk. Pancsoltunk, szedtük a csigákat. A felnőttek nagyokat beszélgettek, hiszen mindenki ismerős volt,  a pokrocókat összehúzták a baráti társaságok és együtt ment az eszmecsere. Közben az asszonyok szemezték a borsót, ribizlit, férfiak egy része horgászott. Az akkor még tiszta vízben volt  hal bőven és általában a vacsorára valót sikerült kifogni.  Az ebédet már hajnalban elkészítették a mamák, csak fel kellett szaladni érte. Sokszor minket gyerekeket lent is hagytak egy-egy szülőre és lehozták az ebédünket. Társaságban az étvágyunk is jobb volt, én rossz evő gyerekként is lapátoltam magamba az ételt, mert a jó levegő, a pajtások meghozták   étvágyunkat. 

 Ha a folyóban való lubickolásra ráuntunk, mentünk a part melletti nagy parkba játszani, ahol volt lánc- és mérleg hinta,  homokozó, mászóka. 

 A nyarunk itt telt el a Duna mellett, nyaralni kevesen jártak, minek is, hiszen kész nyaralás volt ez is és helyben. 

 Aztán ahogy az idők teltek, megépült az új gát. Ezzel megszűnt a szabad strand . Nem is volt már jelentősége, hiszen annyira piszkos lett a víz, hogy nem lehetett fürödni benne. 

 Ekkor még mindig maradtak az árnyas fák, amik alatt ücsörögtünk, vagy kishajóval átmentünk a Margit-szigetre. A nyaralás még adva volt. De sajnos gondoltak egyet  és mivel az Árpád fejedelem útján már nagy volt a forgalom, elkezdtek ide a partra építeni egy gyorsforgalmi utat. A fákat kivágták, a fű is megszűnt, az utat már aszfalt borítja. A Duna partján kocsik száguldanak és ezzel vége lett a helyben nyaralásnak. 

 Már a nagy parkba se járnak gyerekek, elhanyagolt, kertész nem tartja rendbe. Leköltöztek ide a hajléktalanok, hiszen jól meg lehet bújni és még kút is van, biztosított ívás-mosdás. Már csak a  kutyások járnak le, a gyerekek , a környékbeliek elmaradtak. 

 Így ért véget a Duna-parti korszakunk és szorultak a helybeliek a lakás falai közé. Mindenki külön-külön jár nyaralni, megszűntek a barátságok, a beszélgetések, melyek már csak egy - egy köszönésre szorítkoznak. 

 De még néhányunkban  él a régi folyó melletti nomád élet emléke,  szabadság íze, a lassan folyó víz kellemes illata, a duruzsoló társaság hangfoszlányai és lelkünkben visszük tovább a régi nyarakat.

LENCSI BABA , TE KEDVES      

Ma a nőies, formás Barbi babák korában nem is tudom emlékszik-e még valaki a Lencsi babákra, ezekre a kedves, rongyból készült, esetlen kis figurákra, melyek az 50-es évek kislányainak kedvence volt.  

Nem volt szép, nem volt formás, mégis annyira lehetett szeretni. Puha, meleg kis testével, egyszerű ruhájával, mely nem is volt levehető, és kerek , rózsás arcával, melyben mint a lencsék ültek a nagy szemek. Ezek a babák nem voltak méreg drágák, elérhetőek voltak minden kislány számára és meg is kapta szinte kivétel nélkül mindegyik. Apró lánykát abban az időben látni nem igen lehetett másként, mint egy - egy ilyen babácskával a karján.  

Megkaptam én is az álmaim első Lencsi babáját. Tityegő-togyogos voltam akkortájt. Hordtam, húztam szerzeményem magammal mindenhová. Követett kádba, homokozóba, jött velem sárba - hóba. El lehetett képzelni, hogy milyen állapotba került szegénykém, hiszen rongyból készült, nem lehetett könnyen mosni, tisztán tartani.  Restellték is szüleim hogy egy ilyen maszatos játékot ölelgetek és hordok magammal. Mikor már tarthatatlannak találták, megvették a következő babát. Szép volt, új volt, repültem felé és mint őszinte, szókimondó gyerek, rögtön rátapintottam a lényegre és elneveztem Tiszta babának.

Egy ideig Tiszta baba volt a kedvenc. Büszkélkedtem vele pajtásaimnak, mutogattam az új ajándékot, ágyban vele aludtam el, neki súgtam el titkaimat - legalább is egy ideig.  Aztán olyan véletlen-készakarva ottfelejtettem valahol, mert nem ő volt mégse a kedvenc, az első , az igazi. S előkerült a régi Piszkos baba, megkopottan, félszemmel, csáréra álló fejjel és szüleim csendes beletörődésével végig kísérte gyermekkorom.  

Mert ilyenek vagyunk mi gyerekként is, felnőttként is, lehet az első rongyos-foltos-hibás, mégis ő a legszebb - babában, emberben, szeretetben, szerelemben.