Arany blogja

A Kláris Kulturális Folyóiratban Jóskámnak egy verse, nekem meg egy novellám jelent meg, mely férjem gyerekkoráról szól.

BAKTAI FARAGÓ JÓZSEF
ÁGYADNÁL A CSILLAGOK

Ágyadnál csak a csillagok zokogtak.
Szekéren nyikorgott eléd a halál.

Csöndet görgető imádhoz térdeltek
angyalaid: kivetettséged és a magány.

Gyönggyé, zafirrá szépült könnyedben,
csillogott a baktai-homok, méhed-hazám.

Sebzett szárnyakkal jövök.
Fehér ingem alatt őrzöm
fekete lángjaid - anyám.

B. FARAGÓ ARANKA
HADI ÁRVÁK

Férjem, Baktai Faragó József (költő) dédelgetett álma volt, hogy egy kisregényben megírja nem mindennapi gyerekorát. Több füzetet is teleírt, aláhúzott részeket, de az egész csak nyersanyagként maradt meg. Hogy regénnyé formálódjön, a sors közbeszólt. Ebből az anyagból és a beszélgetésekből próbáltam összeállítani egy novellát, hogy fennmaradjon kezdeti éveinek emléke. 

*
Ezek voltunk mi - hadi árvák, - a háború ártatlan gyermekáldozatai, kik elvesz-

tettek szülőt, nagyszülőt otthont és gyökértelenül vergődtünk árvaházról árvaházra.

Meglopta gyermekkorunk édes álmait a kegyetlen politika.

Míg egyszer csak betoppant értünk egy egyszerű parasztházaspár és vitt minket haza, dévaványai otthonukba, a szegénységbe, a nélkülözésbe, ahol megosztotta vélünk azt a keveset, ami nekik jutott.

Szegény, szik földes hazát kaptunk, hol még a szeretet is kemény volt.

Harcolni kellett földdel, természettel, hogy 40 gyereknek meglegyen a napi betévő falat.

Be sokszor ment aludni a kenyér, mikor valamelyik gyerek sóvárogva kérte és felváltva hordtuk a cipőt, az ment benne iskolába , aki soros volt.

Télen kezünkbe frissen sült krumplit kaptunk, aminek mindjárt több

haszna is volt, melegítette az úton az iskola felé a kezünket és vere-

kedni se tudtunk, mert a jó sült krumplit, amit az osztályba érve megehettünk, nem veszélyeztettük egy kiadós bunyóért se.

Szobánkat kemence melegítette, melyben hetente sült a nevelőanyám dagassztotta friss kenyér, gyerekeknek lángos. A hajnal már a tekenő mellett találta, és dagasztotta nekünk az életet, beledagasztva sorsát, szeretetét, vágyait.

A macskák a sutban melegedtek télen és a beteg gyerek is ott lett elkülönítve a többitől.

Az istállóban bőgtek a tehenek melyek elláttak minket friss tejjel, s minden gyerek kapott egy-egy kecskegidát játszani és megtanulni az állattartás fortélyát.

Korán megtanultuk a földművelést, a marokszedést, később a vetést, aratást.

Nyáron a szekér alatt aludtunk éjjel, hogy ne kelljen a távoli földekről naponta hazamenni.

Belénknevelték az állattartás felelősségét, az állatok tiszteletét, a velük való jó bánásmódot.

És megismertük a gyerekszív kegyetlenségét is, oly sokszor hallottuk, hogy "lelencek". A csúfolódás, a kirekesztés, az ok nélküli bántás is része volt gyerekkorunknak.

Minket a falu árgus szemekkel figyelt és ha elkövettünk egy-egy csínyt - és

bizony elkövettünk - akkor a híre előbb ért haza mint mi és a kemény büntetés se maradt el, hol pofonok hol kukoricára térdepelés formájában.

De volt otthonunk, volt család, fészekmeleg és karácsonykor egy vézna kis

fenyőfa párszem szaloncukorral.

A háború véget ért, teltek az évek és sorra kerültek elő a rokonok, kik vitték

az árvát magukhoz, általában már akkor, mikor keze alatt megtermett a munka.

Végül nevelőszüleink négyünket tudtak örökbefogadni és ajándékba adták a Faragó nevet, a tisztességet, a munka szeretetét és hogy meg tudjuk becsülni a kevés jót is, ami adatik.

Mind felnőttünk, családot alapítottunk és elkerültünk Dévaványáról, de álmom ma is visszavisz gyerekkorom színhelyére, falumba, hol gyerekeskedtem, hol családra találtam és ahol széna illata volt a levegônek és búza között érett az alma.

A Kláris kulturális folyóirat legújabb számában Férjem és én is megjelentünk egy-egy őszi témájú verssel. Jóskámmal egy számban megjelenni, számomra nagy öröm.

Baktai Faragó József
Keressük a tisztás...

Ősz van égen és földön.
A kertek mélyén összébb
zsugorodnak a nyári kazlak.
Ismét magunkra hagytak
s elszálltak rozzant
ereszünk alul a fecskék.
Hajnalra megőszült
minden utca, minden ház.
A fák ág-kalodáiban
némán ülnek,
az itt maradt madarak.
Minket is bebáboz
versestől, madárdalostól,
ez a tejfehér világ.
Így bolyongunk
esetlenségünk ködös erdejében,
hol eszelősen keressük
a tegnapi tisztást.

B. Faragó Aranka
Október

Sűvít az októberi szél,
keringőt jár a száraz falevél,
dió koppan az avarban,
egy rigó búcsúzik a nyártól dalban.
Fázósan húzom kabátom össze,
s fájón gondolok rád, jössz-e?
Meglátogatsz-e még álmomban,
vagy őszi falevéllel hull alá
emléked a múltba?

A Kláris antológia idei kötetében két verssel jelentem meg. Mindkettőt drága Férjem emlékére írtam, ezért megjelenésük külön öröm.

B. Faragó Aranka 
Hiányod éget

Átkarolnálak, de el nem érlek
hisz oly távol vagy már a túlparton.
Kezem nyújtanám feléd, öleljen
s levegőt markol két üres karom.

Arcod lebeg emlékem víztükrén,
fénylő, tüzes szemed szívemig hatol.
Hangod suhan álmaim vak éjén,
mosolyod az elmúlással dacol.

Kisért a látomás, követ a múlt,
fogva tart és többé nem enged el.
A régi parázs új fájdalmat gyújt,
hiányod éget, nem alszik el.

Szívemben ragyogsz
(Férjem emlékére)

Szívemben ragyogsz, tündöklő csillag
minden rólad szőtt emlékfoszlányom.
Verssoraid sötét egem világítják,
szavaid hozzám érkeznek angyalszárnyakon.
Álmod, vágyad, mi múlt kútjába esett,
ma már én merítem lelkem hálójával.
Őrzöm, védem apró rőzselángjaidat,
markomban tarom erős hitedet,
s tovább viszem fénylő látomásaidat.

Megjelent Utak, arcok, művészetek címmel egy válogatás, melyben a Krúdy Irodalmi Kör tagjainak a Montázsmagazinban megjelent riportjai olvashatók. 

Kláris Antológia 13. számában jelent meg A Margitszigeti árnyas fák alatt...című versem.

B. Faragó Aranka
A Margitszigeti árnyas fák alatt...

A Margitszigeti árnyas fák alatt
voltam játszadozó gyermek,
Rózsakert őrzi gyermekkorom
édes kacaját.
A halas tó tükrében
apró magam látom viszont.
A randevúk,
az első csókok,
melynek a romkert
volt tanúja.
A kis állatkert őzikéi
ma is friss levelekre várnak.
A Nagyszálló kertjében
poháron ott van
ujjam nyoma.
Zenélő kút
szivárvány színei
íriszembe égtek
múlhatatlan.
A Művész sétány
hírességei
ismerősen tekintnek
vissza rám.

A Margitszigeti árnyas fák alatt
múlt el végleg az ifjúság.
A platánok hulló levelei
takarják be az
eltűnt álmokat.