Arany blogja
GyászSzomorú évforduló
Édesanyám!Tizenkét éve élek Nélküled, de álmaimban meglátogatsz. Szeretett Vejed búcsúversével emlékezünk Rád. Baktai Faragó JózsefTAVASZI ÉG ALATT (Millmann Ibolya emlékére)
Te is elmentél. Hiányoddal botladozunk a tavaszi ég alatt. Utad végén csonkig égtek a viasz-szoknyás gyertyáid. Az itt maradt parázsló hamuból felszállt nyolcvankettő fészeklakó tavaszi madár. A madarak elvitték csőrükben maradék tested az angyalokhoz. Magunkra hagytál minket tetőtől-étalpig gyászban e fátylas ég alatt. a Te halálod is egy végelen filmszakadás. Utána mentél párját kereső karcsú madárként férjednek az égi mezők örökös műszerészének. Leszegett fővel zarándokolunk az ódon Óbudai temetőbe. Roskadozva állunk sírotok süppedő kápolnája előtt, erőt gyűjtve a mi Urunktól, magunkban imát mormolva a Ti örök nyugalmatokért.
Óbuda 2003. április 2. - április 28.
Születésnap lenne....
Ma lenne Férjem születésnapja, a hetvenkettedik, melyet a lét és nemlét törvénye szerint is velünk tölthetne még, de hiszen velünk is van gondolatban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben - fájón és feledhetetlenül.
Egy versemmel emlékezem Rá.
Kereslek
Sírva kutatnak halk hangú szelek, Téged keresnek, kit már nem lelnek. Lábnyomod, mely alatt a fű hajolt, illatod, mely az idővel dacolt. Mosolyod, mit tavak vertek vissza, hangod, melyet fülem még ma is issza. Érintésed őrzik köröttem a tárgyak, emléked átsuhan, mint fény között az árnyak. Búcsút intenek kósza fellegek, s fájdalmam az éjben felremeg.
Szomorú évforduló
Három éve április 14-én távozott drága Férjem e földi létből.
Két versemmel emlékezem rá.
Már rég nem sírok....
Már rég nem sírok minden nap,
de gondolatom Veled van,
lelkem gyertyája Érted ég,
fájó sóhajom Hozzád ér.
Verseimet Néked küldöm,
álmom Feléd menekítem.
Vigaszt, remény Tőled várok,
biztató jelt, égi mákonyt,
gyolcsot fájó sebeimre,
szivárványt hozó reményt
maradék éveimre.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~
Három év távolából...
Az évek könyörtelen menetelnek
s arcod három év távolából
nézz merőn vissza rám.
Éket vert közénk az idő,
s kétségbe esve keresem
a légben hangod dallamát,
megszokott arcszeszed illatát.
Egy jelt, egy szót,
hogy minden rendben,
hogy jól van így,
hogy másként nem történhetett,
hogy át tudjuk vészelni
metsző hiányoddal a holnapot ,
mert kell, mert muszáj,
mert erre tanítottál minket,
menni életünk kálvária útján,
fedetlen fővel, büszkén, bátran,
szemérmesen takarva vérző sebeinket.
Emlékezés és búcsú
Tegnap kaptuk a szomorú hírt, hogy meghalt Csepeli Szabó Béla költő. Személyesen is ismertük, tiszteltük, mint embert, mint művészt.
Férjem a költő 60. születésnapjára írott versével búcsúzom Tőle.
Nyugodjék békében, verseiben örökké élni fog.
Baktai Faragó József
SZÍVÜNKIG A TENGER
(Csepeli Szabó Bélának)
Köszöntlek
"Tűztáncos költő"
- május havában -
"a gyárak szigetén".
Hatvan picasso galambot küldök,
csőrükben viszik hozzád
féltett kincsként a lángot.
Éveink elzarándokolnak,
mint villámok verte
nyarak szivárványai...
Verseidben fölgyújtott kazalként lángol
éltető szerelemmel a nap.
Képeid között szívünkig korbácsol a tenger.
Válladon Golgotás keresztként cipeled
hatvan csepeli éved.
Köszöntlek:
azon a falatnyi földön,
melyet vaskarjai közt ölel a Duna,
mint ifjú szerelmes -
gyönyörű kedvesét.
Óbuda, 1994. május 14.
Tíz éve már....
Ma tíz éve hagyott itt minket örökre Édesapa egy havas téli éjszakán három hét aggodalom, rettegés után.
Az ő halálával kezdetét vette életünk tragikus szakasza, ami tele volt fájdalommal veszteséggel. Sorba távoztak, kik szívünkhöz oly közel álltak. Elsőnek követte Édesanya, majd nagybácsik, nagynénik után drága Férjem.
A mai nap viszont Édesapáé, Rá emlékezünk, érte lobog a gyertya és az ő szeretete, törődése kísér minket utunkon.
Férjem búcsúversével emlékezem meg mindnyájunk felejthetetlen Papájáról, kitől mindig jutott számunkra mosoly, odafigyelés, higgadt, bölcs tanács.
Baktai Faragó József
TOMBOL A TÉL
(Földi György emlékére)
Január tizenhetedike van.
A Hűvösvölgy elején a Diós árokban is
tengerként tombol a tél.
Most már hiányoddal jön
havas hajával a tavasz.
Nyolcvanhét év súlyát sajgó válladon
vonszolva cipelted.
Rajtad is átgázolt minden borzalmaival
a huszadik század.
Ötven évig Óbudán
a Duna partján éltél, de Te ízig-vérig
kispesti maradtál.
Voltál vasutas s voltál műszerész,
most már az idők végezetéig szerelsz
az angyalok ácsolta
műszerészek asztalán.
Hamvad örökre
az ódon Óbudai temetőben nyugszik.
Hiányoddal botladozva megyünk urnádhoz
úttalan-utakon,
szebbnél-szebb virágokkal zarándokolunk
Hozzád.
Óbuda, 2003. január 17.- február 4.