Hulló csillag

Életünk korom egén
a fogyó Hold izza
szertelen fényét.
Imbolygó gyertyaláng
világítja meg
az elmúlt évtizedeket.
Szellő lebbenti fel
régi titkok fátylát,
s arcunk barázdái
egybe futnak,
mint elfelejtett utak.
Fenyvesek zúgják
elhagyott hitedet,
s pókhálóként
szövik át hajad
megszürkült szerencseszálak.
Panasztalan kenyered
utolsó szeletét
forgatod szádban,
s nyögve nyeled
minden falatját,
kérgét sorsodnak
kezedben tartva.
Még utolszor rád
köszönt az élet,
s magasba repíti lelked,
emlékek tarka délibábja,
hogy lehullj a semmibe,
mint egy kósza, megvakult
hulló csillag.