A posta rabló nagymama

Az ezerkilencszázas évek elején családunk örökölt egy szép kis összeget. Összeültek a család tagok és tanakodtak, hogy mibe is lehetne fektetni a pénzt? Mivel mindenkit a könyv érdekelt a legjobban, nyitottak Óbudán egy kis Papír és könyv kereskedést. Kis üzlet volt, jó helyen , mellette egy gimnázium és leányiskola. Az üzletet nagymama vezette , ki nagy beszédű, jó humorú felvidéki asszony volt. Hamar megszerették őt és délelőtt a gyerekeküket kísérő szülők ültek be beszélgetni hozzá, délután a gyerekek játszani, mert kis felhúzhatós játékok is kaphatóak voltak. Így aztán a boltnak nagy volt a forgalma, annál kisebb a haszna, mert vásárolni csak mértékkel vásároltak. Nem is volt ez baj, lényeg, hogy szerette csinálni a család, édesanyám is mint fiatal lány, gyakran kisegített.

A bolt mint írtam egyszerű volt ugyanúgy, mint a mellette lévők. Telefonról még álmodni se mertek, hogy bevezessék, de a nép gyermeke mindig találékony volt és megoldották ezt a gondot. Nagymama és a szomszéd boltos egy - egy seprűnyelet állított a közös fal mellé és ha valami esemény volt, vagy beszélni akartak egymással, akkor a nagy fa rúddal hármat koppantottak a fal mellett. Akkor jött is ki a szomszéd üzletes:

- No mi újság Millmann néni?

Egyik alkalommal szomszéd boltos nagyon várta a postást, valami fontos küldeménnyel.

Jött is hamarosan, de először a könyvesboltba nézett be. Nagymamának hozott Berlinből egy kis márkát a rokonoktól és szólt hogy írja alá a vényt.

- Írom én, írom - így nagymama, csak várjon egy kicsit és felkapta a botot, hogy átkopogjon a már türelmetlen szomszédnak.

A gyáva postásnak több se kellett, azt hitte, őt akarja az asszonyság leütni, odadobta pénzes táskáját és elkezdett kiabálni:

- Ne bántson....., ne bántson!!! Odaadok mindent!

Nagymama a falnak dőlve könnyesre nevette magát és megértette az ijedt emberrel, hogy dehogy kell a pénze, csak telefonálni akar a szomszéd boltosnak.

A gyáva postás megnyugodott, Mama pedig otthon előadta a történetet. Ennek az lett a következménye, hogy évekig ugratták, hogy:

- Amálka , felcsaptál posta rablónak?

Így lett az én szép emlékű, drága, jó lelkű nagymamám pár percig rabló.