anyaoroszlan blogja
Mondd ki a szót
Mondd ki...
Mondd ki a szót, mikor érzed, hogy a szívedet nyomja,
Mondd ki a szót, és ne hagyd holnapra,
Mondd ki a szót, ha arcod szellő simogatja,
Mondd ki a szót, ha szivárvány ragyog fent az égen,
Mondd ki a szót, lágyan oda súgva, vagy
Mondd ki a szót, boldogan, kacagva,
Mondd ki a szót, s ölelj magadhoz szorosan bújva,
Mondd ki a szót, enyém vagy míg élek
S mondd ki a szót... szeretlek Téged.
2012. október 18.
A Fönix
Fent a felhők között jártam,
Hittem, az életben nekem semmi sem árthat.
De jött a galád vírus, megmarta testem,
S álmaimat széjjeltépte, megtaposta lelkem.
Aléltan zuhanok, semmi sem fékez,
Felhők közül mély gödörben magamhoz térek.
Styx folyó partján fekszem, a révész már int felém,
Tíz körömmel kaparom a földet, hogy innen messzebb jussak én.
Távolról kiáltás hallik, kezek nyúlnak felém,
Gyermekeim síró szeme láttán, a harag költözik belém.
Nem, nem adom meg magam, a halál nekem nem parancsol.
Két gyerek a parton kiállt - anya szedd össze magad, harcolj!
Messzeségből hirtelen fénycsóva vakít,
Egy főnix szállt le értem, s magával vitt.
Suhanó szárnyai alatt érzem,
Új élet költözött belém.
Haló poraimból újraéledek,
Nem érdekel már a csillogás.
Semmi sem fontos, Csak hogy Élek,
Gyermekeim szemében látom a reményt és a biztatást.
Ébredés
Ébredés
Éled már a világ nesztelen léptekkel,
keleten a Nap éppen most kél fel.
Kúszik lassan, méltósággal tele,
itt vagyok én a világnak feje.
Hajnal alig pirkad, dús legelők fölött,
lágy madárhang csendül, zöld lombok között.
Fészek mélyén madárfiókák ébrednek a Nappal,
kicsi csőrük tátog, ennivalóért indul a szülői páros.
Harmatos fűben csiga mászik tova,
házával a hátán indul világgá a koma.
- Megjárom én a széles nagyvilágot,
mire az est leszáll, a kert kapuig jutok.
Gyors lábú hangyák szorgos kis serege,
a télirevalót gyűjti éppen be,
hegedül a tücsök szépen szaporázza,
táncol a katica, forog az ászka.
Méhecskék szállnak virágról virágra,
gyűjtik a nektárt illatos kaptárba.
Pillangó szálldos tarkabarka réten,
varázslatos táncát lejti közben szépen.
Szivárvány ragyog fent a messze égen,
bámulják az aprónépek s nyugovóra térnek.
Boldog a világ, ha nevet és kacag,
boldog a mosoly, ha szívből fakad.
2012. augusztus
Kigyómarás
Sok éve már, hogy egybekeltünk,
jóban-rosszban mi egymásra leltünk.
vívtunk csatákat, nevettünk jókat
a családunkat mi így tartottuk jónak.
Egy téli napon beborult az ég,
dörgött villámlott, reszketett ki élt.
Családi tűzhelyünk langyos melegét egy kéretlen,
hívatlan áspis kígyó túrta szét.
Megjártuk a pokol legmélyebb bugyrát,
a lélek összetört, most hogyan tovább,
Jöttek jó barátok, nyugtatták lelkem
gondoljam meg kétszer, merre viszem léptem.
Szívembe kétségek, napokig vívódtam,
feladni mindent, higgyek a kígyónak?
Lassan jött a fény, kitisztult minden,
ma már jól tudom, kinek szavát higgyem.
Nem adom a múltat, hiszen benne éltem,
megvannak még a régi értékek.
Felkelt a Nap is, újra egyek lettünk,
lecsillapodott megsértett lelkünk.
Meleg lett újra, kézen fogva járunk,
nem enged be senkit a mi kis családunk.
Hiszek a mában, a társam szavában,
már nem szenvedek... mert szívemben újra él
a szerelem.
2011. január 17.