anyaoroszlan blogja
Megvívom harcomat
Megvívom harcomat…
Ma csatába indulok, megkezdem hát harcom
saját testemmel vívok most tusát.
Tudatom a félelemtől ordít, mi lesz ha…..
... emlékek százai futnak most előttem,
összetört lelkem fénytükreit
apró darabonként szedegetem hát össze.
Gyermekeimet, férjemet ha nézem ,képeken
arcukkal betelni most nem tudok,
és fognám-szorítanám kezüket mindig és örökké,
érezzék hogy velük vagyok, mi összetartozunk.
Nehéz harc lesz, kínokkal teli, de már nem sírok,
magamért, értetek küzdök,
ti legdrágább kincsei életemnek.
Fájnak még a bántóan kimondott szavak,
az elvesztegetett idő, minek nyoma sem maradt,
a szó mit nem mondtam ki százszor,
az ölelés mit nem adtam meg párszor,
az idő, ami mindig csak szaladt, minden másra ,
csak rátok nem maradt.
Erős leszek én, kitartó és bátor
a csatát megnyerni én fogom…hosszú lesz az út,
még a végét sem látom…
de a sötét felhők mögül , ha szivárvány ragyog fel az égen,
tudjátok akkor, hazaérkeztem….
Gyulasi Györgyi
2013.01.10
Őszi magány
Hideg, nyirkos köd üli meg a tájat,
az ősz lehelete fakó, vörösbe öltöztette a fákat,
az utolsó falevelek is megadták magukat a szélnek,
és lebegve hullnak le a földre.
Csönd van... hideg és magány,
szürkeség, lassan jövő halál...
megállt az idő...
nem moccan semmi... nincsen nesz,
mintha nem lenne semmi...
De valahol belül lassan lélegzik a táj,
a szitáló eső hangját hallgatva érzem
a magány bekúszik a bőröm alá,
s hideg leheletétől fázósan összehúzom magam.
Emlékszem a nyárra, mikor a vízparton állva
élveztem a nap melegét,
s kagylóhéjat gyűjtöttem a parton.
Most merengek némán a tovatűnő nyáron,
szememet becsukom, aludni vágyom...
Majd tavasszal visszatérek én,
lelkem akkor újra dalol,
de most alszom, sóhajtok mélyen,
öntudatom, mint kialvó gyertyalángja
búcsút int.
2012. november 13.
Gondoljatok Rám
Gondoljatok Rám
A sors rögös útjára értem,
derült égből, napsütésből,
újra gödörbe léptem.
Nyakamon duzzanat, mit megfázásnak hittem,
daganattá nőtt és majdnem lépre mentem.
Rosszindulatú írta a szövettan, ki kell gyorsan venni,
újra megvizsgálni és addig is keménynek kell lenni.
A műtő asztalon fekszem, altatni fognak éppen.
-Gondolj valami jóra!–súgták a fülembe szépen,
és ,hogy szépet álmodjak Horvátországba mentem,
ahol családommal nyaraltunk
mi négyen, gondtalan, boldogan.
A műtét jól sikerült, mély altatásban voltam,
szerető családom kísért be és ki onnan.
Gyermekeim, férjem aggódtak értem,
hálát adtak, mikor végre magamhoz tértem.
A szövettanra várok, két-három hét is lehet,
addig fél emberként élem az életemet.
Mi lesz a sorsom?- még nem tudom,
de feladni soha semmit nem fogok.
Anyaoroszlán vagyok, most magamért küzdök,
ha hónapokba is telik, akkor is visszajövök.
Foggal és körömmel mászok ki újra a gödörből,
győzni fogok, mert van kikért élnem,
ők adnak nekem erőt, reményt s ez az ami éltet.
Imák és sóhajok szóljanak most értem,
kedves írótársak kérjétek ti is szépen,
- hogy legyen az Úr vagy a pozitív gondolat-,
hogy veletek maradjak és írhassak még sokat.
Gyulasi Györgyi
2012.12.17
Halálsoron járok
2012. december 13. 09:48
HALÁLSORON JÁROK
Halál soron járok, ítéletet kaptam,
mennyi még az időm???- nem tudom..csak csattant a szó mit értek,
-malignus,
tudatom harcol az nem lehet, gyerekek , család ?
az élet ,hogy lehet ilyen galád ?
….én ápoltam mindig , rossz szavam nem volt..
miért büntet az Isten,vagy igy szeret talán??
megint egy próba tétel???
hányszor vert ostorral már, gödörből kimászni nehéz,
segítség, segítség…..remény ne hagyj el.
életem filmje pereg most előttem, itt hagyni mindent
mi szívemnek kedves..…
harc nélkül nem megy ,bár most még zokogok,
erőt gyűjtök éppen,de egyedül nem megy
barátok s kik szeretek talán, hol vagytok nekem most!!!
együtt zokogtunk az egész család, összebújva, szorosan karolva
fogadalmat tettünk :harcolnunk kell, mert anya nélkül nem megy…
segítség, segítség, ..... erőt, akaratot, kitartást, imát küldjetek……
Felnőtt lettél
Eljött hát az idő,
mitől régóta rettegek,
egy napon a lányom elém áll,
s így szól: - anya, elmegyek.
Tartom magam, próbálok erősnek látszani,
zokog a szívem, mert nem fogunk többet játszani.
Hol van a kislány? - a copfos, nevetős,
fiatal nő lett, aki szép és tetszetős.
Ez hát az élet, tárd ki hát szárnyaid,
repülj magasra, és legyenek vágyaid.
Tiszta a szíved, utadat megjárod,
a szülői ház kapuját mindig nyitva találod.
Most sírok, pedig tudom, hogy így megy ez,
a gyermek egyszer felnő, és csak integet,
anyai szívemet töröd össze százszor,
mégis menni kell, mert felnőtt lett a lányból.