anyaoroszlan blogja
Fehér galamb
Mosolygó arcát ma is látom,
szeme sarkán huncutul villant a fény,
törékeny teste pihent az ágyon,
keze lassan nyúlt ki felém.
Bal karjába tű volt beszúrva,
infúzió csöpögött, az életet adó remény,
mi biztattuk egymást, kitartás az élet,
s nem tudtuk mily közel is a vég.
Tegnap még a folyosót jártuk,
hittük, hogy mindig van remény,
de ma már egy életút végén járunk,
és sorsunk itt ágazott szét.
Testét láz gyötörte, arca verejtékben fürdött,
s álmodott szépet, díszbe öltözött
kislányt ki valaha volt egyszer,
de az emléke már régen elveszett.
Mi lesz velem?- kérdezte tőlem,
de választ nem adhattam én,
egy könnycsepp gördült végig az arcán,
szemében már nem csillant többé a fény.
Halk sóhaj, ennyi volt hát az élet,
már nem fáj semmi....csöndben aludt el.
Egy fehér galamb szállt fel az égre,
Mikor a lelke a mennybe költözött fel.
Marikának......emlékül......
Gyulasi Györgyi
2013.10.17
Arany híd
Sirályok köröznek fent, a magas égen,
erkélyen üldögélve a naplementét nézem.
Arcomat langymeleg szellő simogatja,
merengek a múlton, mely szívemet szorongatja.
Nehéz évet tudok magam mögött,
megküzdöttem mindenért, mit a sors nekem küldött.
Voltam mélyen és annál is mélyebben,
sok segítő kéznek köszönhetem a létem.
Hosszú hónapok mind szürke szárnyak,
harcoltak ellenem, mint halálos árnyak.
De volt célom, melyet el kellett érnem,
nem adtam fel, egyszerre reméltem és féltem.
Ide vágytam mindig, a tengerparton állni,
és el tudom már hinni, hogy leküzdhetek bármit.
Lelkem most meghatottan zokog, mert
családommal együtt lehetünk boldogok.
Lemenő nap fénye hullámokon úszott,
két part között arany hidat húzott.
Arany hídon járok ég és föld között,
szívembe végre a boldogság költözött.
Köszönet a fényért
Küzdöttem én, de erőm elfogyott,
te voltál az apád, ki sírni soha nem hagyott
- mi végigcsináljuk: mondtad.
De tudtam, te is sírtál, mikor senki nem látott,
fohászt is mondtál, mikor senki nem hallott.
Elmúlt pár hónap, reménysugár csillan,
gyötrelmes vergődésem tán itt ér véget mostan?
Gyermekeim nélkül elveszett voltam,
csak az ő arcukat láttam, mindig, újra és újra.
Ragyogó nap fénye szívembe árad,
éltető ereje nyújt testemnek támaszt.
Drága családom, kik velem voltatok,
a legnagyobb erőt nekem ti adtátok.
Kedves, jó barátok, köszönöm néktek,
mindazt a jót, imát, amit küldtetek nékem.
Mert bizony ideért minden jószívű gondolat,
Mely erőt adott nekem, hogy végigjárjam az Utat.
2013. június 26.
Mindig gyere haza
Csak neked anya-lányodtól
Mindig gyere haza.....
Helyünket megtaláltuk , nem keresünk már,
A kis csapatunk végre újra összeállt.
... Apa nem dúl fúj ,mint hiányodtól annyiszor,
Újra kötözködik s mondja jobbnál jobb vicceit.
Milán is mondja a magáét nehogy lemaradjon,
Nem is kérjük már, hogy elhallgasson.
Hiányod oly sok sötét percet okozott,
Már attól féltem kis családunk örökre megrogyott.
De halljuk nevetésed, szívünk újra boldogan ver,
Melytől világunkba visszatért az élet, s így öröm minden perc.
Látod,Nélküled nem is léteztünk,
Kellesz nekünk ahhoz ,hogy teljesek legyünk.
Maizer Noémi
2013.02.13.
Küzdök én ...mindig és mindig
Kedves BARÁTAIM!
Egy hónapja már,hogy kórházban vagyok....rengeteg hullámvölgyön vagyok már túl, elveszett szivárványos lelkemet kerestem napokig,
a depresszio mocsarába zuhanva , és még mindig nem akadtam igazán nyomára,
volt hogy fájt minden mozdulat, étel bennem nem maradt, a napokat már rég nem számolom,
az infuziók számát sem tudom, a vérvételekről nem is beszélve.
És nagyon messze a vége, teljes elszigeteltségben vagyok 8 m2 az élet, és most csak a férjem látogathat, mert olyan gyenge az immunrendszerem, gyerekeimet egy hete nem láttam, a magammal hozott képeket nézegetve gyűjtöm az erőt ,hogy mindenképpen ki kell tartanom.Dicsfényem erősen megkopott, hajam sem lobog már...jó pár kilóval könnyebb is lettem.
De él bennem a remény,hogy egyszer ennek is vége lesz, bár még négy ugyan ilyen sorozat van hátra.
Verset most nem tudok írni....mert az nem én lennék, de várjatok és gondoljatok rám, mint a Fönix én is újraszületek-remélem.
üdvözlettel Györgyi