anyaoroszlan blogja
GyászItt hagytál anyám
Itt hagytál anyám
Itt hagytál anyám és én hiába nyújtom feléd kezem,már nem érhetlek el.Fognálak, ölelnélek újra magamhoz,de már csak emlék a lényed,a szó, a mosoly, mely arcodon látszott,már csak szívemben énekel.
Gyötrő kín szaggatja lelkem,kitépném magamból de nem tudom…A fájdalom tépi szét szívem,mert már nem lesz több alkalom,hogy kimondjam ….szeretlek jó anyám….
Gyulasi Györgyi
Fehér galamb
Mosolygó arcát ma is látom,
szeme sarkán huncutul villant a fény,
törékeny teste pihent az ágyon,
keze lassan nyúlt ki felém.
Bal karjába tű volt beszúrva,
infúzió csöpögött, az életet adó remény,
mi biztattuk egymást, kitartás az élet,
s nem tudtuk mily közel is a vég.
Tegnap még a folyosót jártuk,
hittük, hogy mindig van remény,
de ma már egy életút végén járunk,
és sorsunk itt ágazott szét.
Testét láz gyötörte, arca verejtékben fürdött,
s álmodott szépet, egy díszbe öltözött
kislányt ki valaha volt egyszer,
de az emléke már régen elveszett.
Mi lesz velem?- kérdezte tőlem,
de választ nem adhattam én,
egy könnycsepp gördült végig az arcán,
szemében már nem csillant többé a fény.
Halk sóhaj, ennyi volt hát az élet,
már nem fáj semmi....csöndben aludt el.
Egy fehér galamb szállt fel az égre,
Mikor a lelke a mennybe költözött fel.
Marikának......emlékül......
Gyulasi Györgyi
2013.10.17
Fehér galamb
Mosolygó arcát ma is látom,
szeme sarkán huncutul villant a fény,
törékeny teste pihent az ágyon,
keze lassan nyúlt ki felém.
Bal karjába tű volt beszúrva,
infúzió csöpögött, az életet adó remény,
mi biztattuk egymást, kitartás az élet,
s nem tudtuk mily közel is a vég.
Tegnap még a folyosót jártuk,
hittük, hogy mindig van remény,
de ma már egy életút végén járunk,
és sorsunk itt ágazott szét.
Testét láz gyötörte, arca verejtékben fürdött,
s álmodott szépet, díszbe öltözött
kislányt ki valaha volt egyszer,
de az emléke már régen elveszett.
Mi lesz velem?- kérdezte tőlem,
de választ nem adhattam én,
egy könnycsepp gördült végig az arcán,
szemében már nem csillant többé a fény.
Halk sóhaj, ennyi volt hát az élet,
már nem fáj semmi....csöndben aludt el.
Egy fehér galamb szállt fel az égre,
Mikor a lelke a mennybe költözött fel.
Marikának......emlékül......
Gyulasi Györgyi
2013.10.17
Rád emlékezem
Rád emlékezem
Mintha tegnap lett volna, hogy együtt játszottunk,
két kislány copfos masnis hajjal,
hangos nevetésünket messzire vitte a szél,
gondtalan vidám életünk ma már csak emlék
és én merengve nézem a képet, ahogy a ház előtt állunk,
keresem szívemben a boldogság melegét,
de egy ajtó örökre bezárult,
lakatját már csak a rozsda marja szét.
Fiatalok voltunk, tele annyi vággyal,
a világot megváltom én - kiáltással
biztattuk egymást, kitartás előre,
most látom én mi nem lett belőle.
Megannyi élmény, titkok, szócsaták,
kié a jobb és a szebb? - de összefogtunk ha baj volt,
testvérként segítettük, védtük meg egymást.
De közbe szólt az élet, a hideg valóság,
nesztelen léptekkel jött felénk a sors,
és a gyilkos kór nem kegyelmezett,
mely megtámadta tested, lelked összetörte,
röpke időt adott csupán nékünk,
hogy használjuk ki az elmúló perceket.
22 éves voltál, tested egyre könnyebb lett,
mint apró pelyhet karomban vittelek,
mert már nem bírtad el léptedet.
Kék szemed fényét megtörte a fájdalom,
vörösen izzó hajad sem volt már,
meggyógyulok tesó? - kérdezted,
de választ már nem vártál tőlem,
hazudtam volna bármit, csak hogy igaz legyen,
most ennyi év után is sírok, ha rád emlékezem.
Fáj minden egyes perc, mert lehetett volna másképp
neked is család, gyerekek, összetartozás,
de így maradt egy mélységes űr bennem,
és már csak a jóra a szépre emlékezem.
Álmomban még néha látlak,
ilyenkor játszunk, kacagunk, mint egykor rég,
lángvörös hajad lobog a fényben,
nevetésünk hangját messze sodorja a szél.
Nem feledlek soha, hiányzol még mindig nekem,
kezem ha kinyújtom feléd ...csillagként érlek el.