Életem jegyzetei

A zsuvacska csattog a számban.

A vederbe csöppög a víz.
Tyeplákiban túrázni.
Szlovákiai magyarként élni.

Elballagok innen, messze,

Egyenesen a természetbe.

Leülök a fűbe, felnézek az égre,

Szabad szívem elengedem, hadd repüljön egyet.

A friss levegő tisztítja elmém,

Messze visz a gondoktól engem.

Kifújom a levegőt, s távoznak a rossz napok,

Majd felállva visszaballagok.

Többet látok, mint kellene?

Egy szóban, egy mosolyban.

Tudom, sokszor én is túlgondolom az életet.

De ha nem látnék a dolgok mögé, hogyan érthetném meg?

Nem hiszek egy kedves szóban,

sem egy szép mosolyban,

mert egy perc alatt is változhat a jelenet,

és a hitből átverés lesz.

Jól vagyok.

Azt hiszem, megtaláltam önmagam.

Tudom! Bármelyik percben visszazuhanhatok.

De nem félek, mert mindig van holnap.

És ha van holnap, van remény.

Napfény süt be az ablakon.

Lassan itt a tavasz,

a második félév.

Újra elkönyvelem magamban:

többet teszek! Amit csak tudok, megteszek.

Reménykedem, hiszek.

Félek és szorongok a "mi lenne, ha" szavaktól.

Le kell győznöm félelmeimet.

Át kell lépnem határaimat.

Így érhetem el, amit szeretnék—

az álmaimat.

Fáj, kiabál, segítségért kiált, de az elmém közrezár.

Elzár a külvilágtól, a magányba menekít: „Jobb lesz nekik nélküled” – magyarázza be nekem.

Bárcsak ne tudnék hinni neki, de sokszor így is érzem.

A gondolataim erősek, és nem hagyják, hogy széttépjem.

Logika vagy érzések: törj ki, vagy hagyd, hadd emésszen.