Életem jegyzetei

Az olvasaásból  tanulni lehet de csak akkor ha élvezetes

Jól vagyok.

Azt hiszem, megtaláltam önmagam.

Tudom! Bármelyik percben visszazuhanhatok.

De nem félek, mert mindig van holnap.

És ha van holnap, van remény.

Napfény süt be az ablakon.

Lassan itt a tavasz,

a második félév.

Újra elkönyvelem magamban:

többet teszek! Amit csak tudok, megteszek.

Reménykedem, hiszek.

Félek és szorongok a "mi lenne, ha" szavaktól.

Le kell győznöm félelmeimet.

Át kell lépnem határaimat.

Így érhetem el, amit szeretnék—

az álmaimat.

Minden gyerek elkezdi élni  életét.

Minden kamasz írja a saját fejezetét.

Minden felnőtt meséli történetét.

Nem akarom feladni.

Bár sokszor minden elvészni látszik.

Lavinába kerültem, és nem tudom,

Nem tudom, hogy fogok kijönni.

De próbálkozom a végsőig.

Amibe belekezdtem, végig fogom vinni.

Hátha egy csillag utat mutat, rám ragyog fentről,

Reményem nem hagyott el teljesen.

Végig kell vinnem, végig fogom vinni.

Mert a cél, hogy azt mondhassam: megcsináltam.

Nem tudom, mit kezdjek.

Mit tegyek, hogy jobb legyen?

Elbuktam egy részemet, és nem lehet javítani.

Megpihentem, hogy összeszedjem magam, de a gondolataim mégis akörül forognak.

Az élet rám dobálja szikláit, én pedig próbálok kimászni.

Egyetlen vigaszom, hogy anyám nyújtja a kezét, apám leveszi a sziklát, ők segítenek.

De nem tudják jobbra fordítani azt, amit elrontottam.

Én próbálom, próbálkozom, de egyszerűen nem megy.

De mégsem adhatom fel, hiszen ez az életem.