Életem jegyzetei

Többet látok, mint kellene?

Egy szóban, egy mosolyban.

Tudom, sokszor én is túlgondolom az életet.

De ha nem látnék a dolgok mögé, hogyan érthetném meg?

Nem hiszek egy kedves szóban,

sem egy szép mosolyban,

mert egy perc alatt is változhat a jelenet,

és a hitből átverés lesz.

Unokám,

Ne hullasd a könnyed, mi már nyugovóra tértünk.

Nem fáj már semmink, nincs már bajunk.

Békénk meglelt minket e világtól távol.

Nagymamával együtt vagyunk.

Legyél boldog, mosolyogj! Mi mindig ezt akartuk.

Büszkék vagyunk az elért sikereidre,

tudjuk, mennyit tanulsz.

Ne félj, mi mindig ott leszünk mögötted,

vigyázunk minden egyes lépésedre.

Emlékezz ránk, nehogy eltűnjünk mellőled,

és néha azért látogass el hozzánk.

Mi ott várunk téged.

És a legfőbb kérésünk tőled:

sose felejts el minket.

Jól vagyok.

Azt hiszem, megtaláltam önmagam.

Tudom! Bármelyik percben visszazuhanhatok.

De nem félek, mert mindig van holnap.

És ha van holnap, van remény.

Napfény süt be az ablakon.

Lassan itt a tavasz,

a második félév.

Újra elkönyvelem magamban:

többet teszek! Amit csak tudok, megteszek.

Reménykedem, hiszek.

Félek és szorongok a "mi lenne, ha" szavaktól.

Le kell győznöm félelmeimet.

Át kell lépnem határaimat.

Így érhetem el, amit szeretnék—

az álmaimat.

Minden gyerek elkezdi élni  életét.

Minden kamasz írja a saját fejezetét.

Minden felnőtt meséli történetét.

Nem akarom feladni.

Bár sokszor minden elvészni látszik.

Lavinába kerültem, és nem tudom,

Nem tudom, hogy fogok kijönni.

De próbálkozom a végsőig.

Amibe belekezdtem, végig fogom vinni.

Hátha egy csillag utat mutat, rám ragyog fentről,

Reményem nem hagyott el teljesen.

Végig kell vinnem, végig fogom vinni.

Mert a cél, hogy azt mondhassam: megcsináltam.