antik

Felköhögöm
fájdalmam,
akarásom
zajlik az élet
zsebkendőm kevés,
-én csak
lencsét át látom már
mi az ami nekem szép....

Falakból áradnak a szavak
-egy résen át
fénycsóva koldulja lépteit
figyelem órákon át,
ahogy a szobán halad át.
Átszeli a megtöltött teret,
nem gondol másra
csak hogy elérje
amott az árnyékos helyet.
Közben
lapozom emlékeim
ronggyá gyűrt fejezetét
gondolkodom, hol a rejtett hiba
ha minden lap ugródeszka
miért nem értem még célba.
Ha pedig el sem indultam
magam hajtom fejem a sírba...
Lapok hiányoznak
látod ezért nem értem a történetem
hiányos fejezetek miatt
kell álmatlanul fények lépteit figyelnem...      ..............*

Emlékszem
gyerek voltam
lábammal tapostam a szalmát
fekete ingoványá.
Rakták villával fallá
körül magunkon, fallá
zárt szobává.

Ablakot-ajtót vájt nagyapám keze
én pedig
ámultam, mert azt mondták,
míg én élek állni fogja az időt,
nyarat és telet…

Túléltem a falat nagyapám!
leomlott a sütőház
mit építettél hajdanán.
De ha látnád,
amit te építettél gyereknek
már roskatagon,
de még ellen áll
nyárnak dermesztő hidegnek…

Emlékszem
gyerek voltam
de most, az én falam omladozó
lábammal taposom
maradék mám fallá,
hogy túléljem valahogy magam
-vagy?
 múljak el magam is,
ahogy sárból gyúrt
régi kis viskód…

Minden ölelő kar,
szív és torok
ide gyűlt körém
egy meg nem beszélt
hajnalon.
Én vagyok a tábortűz,
én adom a meleget.
Én mondom el a mesém,
és ti mind... engem figyeltek.
Itt van mindenki, aki számított,
ki meg nem tagadott,
a barátul fogadott,
az, ki visszavár,
ki meghallgat,
ha a melegem
elfagyott már...
Lesznek napok,
mikor hullócsillagom
elég majd úttalan utakon,
mégis merészen megteszem,
ha holnap már meghalok,
van, kinek soha nem adnék
magamból meleget,
még akkor sem,
ha szemem előtt fagy el
lassú, hazug utakon...

Javította ...Pera...:)

Antik-1

Olyan ez a történet, mintha igaz sem lett volna
tükrét a szentségnek feltörte szavával az ostoba.
-Gondolkodom-
 Melyik időben történhetett, vagy hallomásból
átélhettem álmomban ezt?
Mégis, úgy érzem-hiszem, átéltem
minden fájdalma ereimben lüktet, egy szívverés
egy kis adag vér, egy mondat, fura gondolat.
Nem tettem volna másképpen semmit
sors ízesíti étkem,  kóstolóm nincs, nem is volt soha
nem tudom mi fekszi meg a gyomrom holnap.
Most úgy érzem, megalázkodva írom pár sorom
térdre hajlik lelkem, szótlan-lélegzetem űrt készít
minden hajnalon.

Olyan ez a történet, mintha igaz lett volna
érzem ereimben igaz volt, tudod te is ugye…
neked igaz sem volt…