antik

Messziről néztelek
válaszod annyi emlék
mind kérdések nélkül.
Valahogy a nevetésed
még mindig felderít
hallom, nem felejtem.

Szerte foszló zsebkendőn
-régi illattal
fátyolos mám.
Roskatagon a távolból
felszisszent ajkakból
csendes ima,
végén egy fohász.
Kezedre tekert olvasóról
bomlanak az apró kövek
hiszekegy-ben
de azt nem írták belém
-érzem, létezik
és ez éppen elég...

Megpróbáltalak felidézni, újra, ahogy tegnap is, de ma sem sikerült

kutattalak elmerülve tudatom mélyén, szégyenem lettél.

Félve mondtam ki, elfelejtettem arcod, elfelejtettelek, pedig

gyújtom gyertyáid sorra, hogy hitben veled legyek..

emlékszel, mert én-én igen. Megígértetted velem hogy így tegyek

én pedig tettem, sokáig így tettem…Bocsáss meg elfelejtettelek

kimaradtak a hónapok, és most ha a naptárban nem láttam volna meg a neved

most sem tettem volna. Bár anyám, lányod szólt volna, de így-Úgye nem felejtetted el

pedig igen, válaszom hazug lett volna, tagadó, és látod most mit teszek

leírom pár sorban hogy elfeledtelek. Mert Elfeledtelek. De így már nem! Bocsáss meg….

Törve ajtóm,
reccsentve zár.
Küszöbön széttörve
a legszebb kép
ami bennem hit volt
és nem tudom még bent
mi vár.

Szekrényem tárva
fiókok kihúzva,
ruhák szerteszét
kabátom mi védett
a pórba bele húzva.

Ételem elvitték
szavaim megtörték.
Tükör a falon eltörve
-arcom
most ezer torz képben.
Szótlanul maradok
könnyeket már sosem akarok...

Zsivány vagy
ki bujkál a lápban
nádas rejtekén,
csupasz
kunyhó tanyádban...
Úgy hívatod magad
hogy tegnap
pedig már
sehol sem vagy
itt a mámban...
Tolvaj vagy
-zsivány
már nem emlékszem
szemed milyen,
sem ölelésedre,
csak arra a mosolyra
ami becsapott örökre....