anoli blogja

anoli•  2018. június 13. 15:11

Apámról


/Töredék/

Anyámról sokat írtam már, de apám megközelíthetetlensége az oka talán, hogy őt kevesebbet említettem. Magának való, elmélkedő ember volt, aki munkája végeztével bevonult a szobájába, ott olvasott, fordított, írogatott vagy jobb esetben hegedült. Ilyenkor-gyerekként-úgy éreztem, mintha nem is közöttünk élt volna, hiába zsibongott, hancúrozott körülötte a három gyerek és szegény, dolgos anyám, akinek a háztartás összes terhe, a velünk való foglalkozás minden idejét, erejét lekötötte, mindez felelősségteljes munkája mellett.
Amire emlékszem, apámnak velünk kaocsolatban a legnagyobb terve az volt, hogy tökéltesen megtanít bennünket angolul.
Sajnos ez az elképzelése nem sikerült. A bátyám még úgy-ahogy valamennyire elsajátította e nyelvet, aminek a későbbiek folyamán nagy hasznát vette, hiszen élete java részét Angliában töltötte. Én és a húgom viszont menekültünk az angol órák elől, mert mint eleven,állandóan mozgásban lévő gyerekek, nem bírtuk elviselni, hogy minden egyes szót tízszer el kellett mondanunk, míg a tökéletes kiejtést el nem értük.Ma már sajnálom, hogy ilyen könnyen feladtuk apám nagy bánatára.
Drága jó apám, mint tisztviselő egész életét az íróasztal mellett töltötte, ezért néha otthon, feledve a monoton munkát, időnként rájött a kreativítás, bizton állíthatom, komoly találmányai voltak, főleg ami a dohányzással kapcsolatos volt. Nagyapámék megtermelték a dohányt, apám feltalálta az otthoni asztali dohányvágót, hozzá a dohánytöltőt, amiket akkoriban még nem lehetett kapni.
De készített ő egy olyan csodálatos gitárt is, John Lennon is megirigyelte volna, mikor játszott rajta.Egyébként máig nem értem, miért nem hegedűt gyártott..A Boci, boci tarkáig én is eljutottam, de komponáltam is zenét, bőszen vertem a gitárt, ha a szüleim nem voltak otthon...
Apám nagyon szeretett festeni is, mármint bútorokat, ajtókat, ablakokat. Itt kell megemlítenem, hogy volt egy hatodik családtagunk is, a Mici cica. Micike az udvarral bíró családiház ellenére is benti cica volt, aki,-mikor rájött a szükség, az ablakpárkányra ugrott és mint egy kutyus kikérezkedett, majd mikor végzett, nedves orrocskáját az üveghez nyomva bekopogott, jelezve, hogy elvégezte a dolgát és már bejönne.
Nálunk a kredenc és az ablak között volt a konyhaasztal. Micikének az volt a szokása, hogy a kredenc tetejére ugrott, majd átrepült az asztal felett és az ablakpárkányon landolt. Sajnos apám e tényt elfelejtette,mikor a nagyszülőktől örökölt antik keredencet és egyúttal a konyhaablakot festette. Mikor elkészült a mázolással, Micike ugrásra készen volt, természetesen a kis tappancsai mind a kredencen, mind az ablakpárkányon nyomot hagytak. Apám maximalista lévén legalább tízszer lefestette mindkettőt, végül már olyan vastag volt rajtuk a festék, hogy-mint a szalonna bőrét késsel le lehetett vágni.
Pihenésképpen apám esténként sakkozott. Maga a sakk egy összecsukható fadoboz volt kis lyukakkal, ahová a bábuk lépegettek.
Egyik este apám teljesen a gondolataiba merülve vívta a csatát önmagával, se látott, se hallott, természetesen Micike segélyóbégatását sem hallotta, akinek hasmenése lehetett, mert sürgősen ki akart menni.Apám éppen a paraszttal lépett, mikor Micike már nem bírta tovább és a sakktábla kellős közepébe eresztette a híg végterméket.
Szegény apám egy hónapig kaparta a sakkon a lyukakat, közben fertőtlenítette, de azért nem haragudott Micikére, aki elég szép kort megélt, sőt a Gyuri nevű kölyke is, de az már más történet...
Igy zajlott apámmal az élet, nem is tudom, miért jutott ez most eszembe.
/BI/