Mintha fájna...

Mintha fájna a valóság..de valójában nem bánt,csak az igazat mondja,Amit nem szeretnék hallani soha, hogy sosem lesz enyém csókja,

Mert ő túl jó hozzám,míg engem lehúznak bűneim,

És csak tengerbe vetném magam, hogy eltakarjam könnycseppjeim.

Mert mintha fájna, de valóban kegyetlenül kínoz ez az igazság,

Az az igazság, hogy nekem soha,soha nem jut vigasz, csak sötétség,semmi más,

Mert én mélyből jövök,míg más magasságra vágyik,

Én csak tengerbe vágyhatok, jéghideg vízbe, már úgyis fázik

Minden porcikám,mikor látom a közönyt szemedben,

És én sírnék, ha tudnék, de sötétség lakozik szívemben,

Túl nagy sötétség ahhoz,hogy érdekeljen magányom,

Ha valaha megtudnék változni, ha valaha rájönnék,hogy szerettél, az lenne a halálom.

Mert már nem érdekel megtört szívem, az sem hogy jó legyek hozzád,

A szívemet eltemettem mikor azokat a szavakat tátogta szád,

Láttam mindent, láttam a jéghideget szemedben,

Láttam...láttam....és reméltem, hogy sosem tudom meg,

De most csak tengerbe vetném magam,hogy eltakarjam a könnyeket,

Hiába veszem fel, nem véd az álarcom,újra és újra feltépem sebeimet,

Mert sötét van....a szívemben, lelkemben és én elbújtam egy apró kis zúgba,

Csak várom, azóta csak várom,hogy megálljon az élet falán az óra

És végre, végre nyugovóra térhessek otthonomban,

Mert tudom, én már tudom, mind hazudik , nem bízhatsz az angyalokban,

Nem bízhatsz a reményben,csak vesd bele magad a tengerbe,

Én csak belevetném magam, mert naivan belenéztem szemeidbe.