Dermedt lélek

Apró szíveket rajzolok rád,

Te észre sem veszed.

Nem látod az egészet,

Csak jól esik, kiráz a hideg

Az apró kis karcolásoktól.

Lehorzsoltad a bőröm,

Bőrömön keresztül a lelkem,

Ahogy rám leheltél, és én éreztem

A felismerés bizonytalan neszeit

Benned, hogy hagyd, hadd menjen

Most haza, aztán örökre soha

Nem lesz több együtt didergő hajnali óra,

Se több ilyen üres tétova-óda.

Szemed hidege betűimet is belém fagyasztotta,

Ahogy belém vágtad a valóságot,

Én pedig hagytam.

Ahogy belém fojtottad a szót,

Én pedig sóhajtottam.

Nem miattad, magam miatt,

Hátha meghalljuk mindketten azt az erőtlen nemet, de

Túl halkan suttogtam, így összekulcsoltad kezeinket,

Hátha így nem sóhajt már vágytól a bűntudat.

Nem is téged, csak bőrödön keresztül akartam

Ki lélegezni, hogy te belélegezz engem.

Nem fáj, csak kicsit megdermedt a lelkem.