angyaltoll blogja
Délutáni futás.
Délután a felhők alatt egy lány
ki a rétre szaladt.
Futott szaladt úgy menekült
árnyéka a földre vetült.
Nem gondolkozott csak futott,
majd a rétről az erdőbe jutott.
Kísérte a nap sugara.
A szél enyhe fuvallata lehelte be,
izzó testét,felszárítva minden
cseppjét.
A nap is csak rá mosolyog,
sugara a földre csorog.
De egyszer még vissza kacsint
a földre mielőtt lenyugszik örökre.
Szürkül a táj.
A lány csak fut és boldog, mert
eszébe jut,hogy valahol valaki
várja a nagy világba,ki szereti
és csodálja.
Messze futott és este lett,egy
percre kicsit megpihent.
Futott immár hazafelé,útja
viszi a fény felé.
A csillagok kísérik fényesen,
ragyogva.
Lassít kicsit mostmár lassabban
kocogva.
Arca fényesen ragyog.
Az út lassan elfogy alatta.
Haza ér jól elfáradva.
De szíve boldogan dobog,mert
lelke szerelemtől ragyog.
Ha tudnád...
Ha tudnád mennyire fáj a szívem,
s hogy ettől mily szomorú a
lelkem.
A közöny az mi bánt nagyon.
Nem szeretsz,nem hívsz ,ez merő
szánalom.
Nem értem az okát,hogy jutottunk
ide?
Miért vagy ily hideg?
Miért szánsz ennyire?
Csak arra vágytam,hogy valaki
szeressen.
De soha sem arra,hogy csak
kinevessen.
Próbálok szeretni akkor is ha fáj
a szívem.
Ha magányos megtört lelkem.
Úgy érzem ezt megérdemlem.
Talán egyszer eljön a nap mikor
nagyon hiányzom majd.
De szívem már másért dobog,
S a te szíved sem lesz boldog.
Mikor neked is a közöny marad.
Majd egyedül érzed magad.
Szíved a bánat mardossa,
S akkor talán majd megérted,
Mi voltam valaha neked!
Csak néha gondolok,majd reád.
Vajon hol lehetsz,mit csinálsz?
S mivel szerettelek kívánom,
majd neked.
Szeretetben éld le egész
életedet.
Legyen majd valaki aki
viszont szeret.
Olyan nagyon ahogy én szerettelek.
Dal a lányról!
Egy lányról írom ezt a dalt, ki
mindig mindent felkavart.
Szerelem szárnyán repült, majd
a mélységekbe szenderült.
Elvágyódott messzi tájra,
ahol a boldogság várja.
Az egekig emelkedett,
majd a mélybe ereszkedett.
Repült ő a felhők felett,de
mint kő a földre esett.
Menekült a magányától.
Kirepült a kalitkából.
Egy lányról írom ezt a dalt, ki
mindig mindent felkavart.
Szerelem szárnyán repült, majd
a mélységekbe szenderült.
Keresi a lány a párját,nem
találja boldogságát.
Háta mögött hagyott mindent.
Nem hullajtott érte könnyet.
Elment ő a hazájából, kifutott
a nagy világból.
De a szíve ketté törött.
Lelkébe sötétség költözött.
Egy lányról írom ezt a dalt, ki
mindig mindent felkavart.
Szerelem szárnyán repült, majd
a mélységekbe szenderült.
Ment a lány, mert nem szerették
Barátai megkövezték.
Nem nézett ő többé hátra
tovább ment a nagy világba.
Majd egy szikla peremén állt,
S mély fájdalommal kiált.
Leveti magát a mélységbe,
mert nincs helye az életbe.
Egy lányról írom ezt a dalt,ki
mindig mindent felkavart.
Szerelem szárnyán repült, majd
a mélységekbe szenderült.
Ébredés!
Felébredtem mély álmomból
Örök idők magányából.
Életet lehelt belém egy hang,
Csodálatos csilingelő harang.
Megnyílt előttem a világ,
Ébredő testem szeretet járja
át.
Fényesebben ragyognak a
csillagok.
Élek Igen ez Én vagyok!
Szív mélyén.
Szívével lát az ember igazán.
Lelkedben nincs oly szó talán.
Nincs kétely csak szeretet,
Mely lelked mélyén született.
De elménk mindent felülír!
Nehéz az álmokban hinni,
Ha elménk nem képes szeretni.
Szívünkben ott lapul a fény,
S mint utolsó remény:
Beragyogja a Szeretet!
Mert a Boldogság a lélek mélyén
született.