anémone @-->------

Gondoskodó szél
simítja tincseim,
lelkemen hullámzik
a szeretet,
fehéren ölel
a napsugár,
oly kedvesek
a fellegek.

Erős törzsű
fák köröttem,
mintha óvnák,
vigyáznák léptemet,
koronáiban daloló
madarakkal
színezik hitemet.

Távolba nyúló talaját
díszkövektől mentes,
porcos fű borítja,
minden szál
különös szeretettel
alázattal van itatva.

Szeretnék örökké
itt maradni,
csupasz lélekkel
egymagam.
Levetkőzve mindent
mi bűn,
hófehéren, s boldogan.

Melletted virág lehettem
nőies száron élő hóvirág.
Fehér érzésekben
pompázó
gyönyörű kisvirág.

Lassan nyíltak szét vágyaim
kóstolgatták szerelmed fényét
virág ajkaimon gyöngyöző
napsugár ajkaid ízét.

Gyöngéden tápláltad lelkem:
kedvességgel, szerelemmel
széppel,
félénken remegtek
érzéseim,
hófehér őszinteséggel.

Nélküled hervadt
virág vagyok,
elfonnyadt a szerelem
megposhadt a vágy
poros utca könnyeiben fekszem
jaj fekete jaj sivár.

Porhanyós, élettel szántott
föld az enyém,
ki szeretve tartja gyökereim,
tiszta erkölcsével
akár a fehér hó,
táplálja szirmaim.

Friss szeretettel öntözi
néha lankadt leveleim,
míg bölcsességgel színezi
fakó virágaim.

Tavaszi virág lettem általa
érző száron élő kedvesen kék,
önzetlen cseppjei nélkül
száraz kóró sem lehetnék.

Könnyes szemmel
fekszem ágyamon,
ablakom tárva
nem látom a fényt.
Hiába tárom szét karjaim
falakról csalódás
homálya néz felém.

Közönyösek a néma függönyök
rideg a kihűlt radiátor,
a szoba egyes szegleteiben
üresen állnak a bútorok.

Bánatba présel e kicsiny szoba,
könnyekkel teli otthonom,
hol nem találtam szerelmes fényt,
- fájdalmamban fuldoklom-.

Mezei virágként lélegzem
kedvesek gyűrött szirmaim,
csalódásoktól megfakult
érző virágaim.

Nem vagyok gazdag,
nemes rózsa
nagyképű kertek lakója,
az élettel körbefont gyökereim
szeretet táplálja.

Kúsznék a szerelmes fény felé,
de hatalmas ártó gizgazok
szorítják gyönge szirmaim,
míg alázatba fulladok.

Összeroppantják érző részeim
megbénul a szerelem,
megbénul a vágy,
a pusztítók közönyösen nevetnek:
ez nem olyan virág.