Régi magyar asszonyok

danotimea•  2009. március 29. 11:28

"A régi magyar családi életről, a magyar asszonyok múltjáról nem sok minden maradt az utókorra. Krónikásaink csak egyikről-másik-ról jegyeztek föl egy-egy megkapó tettet, a nagy magyar lélek egy-egy megnyilvánulását, de közelebbit semmit.

 Nálunk a családilevelezés csak a 16. században kezdődik. Nagyasszonyaink is csak ekkor kezdik a tollat forgatni, bizalmas leveleket írni, melyek-ben föltárják lelkivilágukat. Csak ettől a kortól fogva rajzolhatjuk meg híven az igazi magyar nagyasszony képét, mutathatjuk be hiteles írások alapján azokat a nagyasszonyokat, akik múltuknak legszebb csillagaiként tündököltek, szellemi és erkölcsiértékükkel messze felülmúlva férfiakat is.

 Minden században éltek olyan nagyasszonyok, akik nemes lényüknek kifogyhatatlan kincseiből bőségesen juttattak mindenkinek, akiknek lelki és szellemi légköre mesze földre kihatott, s így az egész ország-ban mint a legnemesebb erények boldog birtokosai voltak ismeretesek. S mi volt a magyar főasszonyok élete? A folytonos munkálkodás. Másoknak kellett szolgálniok még a maguk boldogtalalnságával is. A kötelességtudás, a munka szeretete tette őket szeídekké és vonzókká. Örök értéküket az adja, hogy életük minden tettében, egész gondolkozásukban, a sajátos magyar nemzeti lélek nyi-latkozik meg – tisztán és fényesen. Olyanok ők, akik még a zenyészet porában is tiszteletet keltenek, mert a nagynak, a jónak és a szépnek örök példájául szolgálhatnak.

 A századok gondolkodása folyton változik, az emberiség folyton halad, de azért az elmúlt idők bizonyos dolgai sohasem veszítik el értéküket. A páratlan munkaszeretet, a hazai földhöz való ragaszkodás, a mély humanizmus, a tiszta erkölcsi érzés, a fennkölt gondolkodás, amik régi nagyasszonyaikat ékesítették, oly kincsek miket mindenkor értékelni fog, éspedig annál inkább, minél ritkábban találni hozzájuk hasonlót a késő utódok között. Kanizsai Dorottya,Zsófia hercegnő (Báthori István felesége), Bánffy Kata, Török Bá-intné, Fánchy Borbála, A Zrínyi-lányok: Ilona, Dorica, Kata, Margit, Orsika, Yesselényi Anna, Yobkovitz Éva, Koháry Judit és mások, akiknek élete követendő példát mutat minden kor asszonyai számára. "

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!