Agyváltó

anderszkor•  2019. november 8. 09:01

Az agy csodálatos találmánya, terméke az evolúciónak vagy a teremtésnek (ki hogyan szereti). Bonyoult és egyszerű is egyben.  Bonyolultságát az 50-100 milliárd sejt 100 billió kapcsolata adja, egyszerűsége pedig az általa vezérelt rendszer (pl. ember) kiszámítható viselkedésből származik.

Bonyolultságához hozzátesz még az a többszörös réteg (fiziaki és metafizika), ami működése során kialakul, előáll.

Az egyik réteg az akaratlagos mozgások megvalósítását teszi lehetővé, a másik szimpatikus rendszert irányítja. Egy réteg a tudatos tudat otthona, egy másik a tudatalattié. Külön szakmák, szakirányok tanulmányozzák, vizsgálják a külömböző rétegeket.

A tanulmányok és a mindennapi tapasztalatok során nyilvánvalóvá vált, hogy az agy folyamatosan pörög. Nem csak azért, hogy biztosítsa a rendszer túlélését és szabályozza a fizikai, kémiai, biológiai folyamatokat, hanem hogy szóval tartsa, szórakoztassa az általa irányított rendszert a legmagasabb szinten.

Az embernek naponta több tízezer gondolata támad. Szinte másodpercenként jönnek a gondolatok. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi különböző "történet", hanem ennyi mozzanata néhány nagyobb, összetettebb történetnek, ennyi felvillant gondolat szilánk.

Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy mindenki megfigyelje saját magán, hogy hová vezetnek ezek a gondolatok. Milyen érzelmi állapotba kerülünk tőlük. Az sem lehet újdonság, hogy ha valaki negatív gondolatokkal "szórakoztatja" magát, akkor az tükröződik az érzelmein, érzésein is. Az idővel rosszul és ha a tendencia nem változik egyre rosszabbul érzi magát. Akinek pedig pozitív gondolatok jutnak az jól érzi magát.

Itt megvillantja magát az agy, az elme egyszerűsége. Negatív gondolat rossz közérzet, pozitív jó közérzet. Ilyen egyszerű. Hol van akkor a csapda? Miért nem választ magának mindenki pozitív gondolatot?

Miért? Lehet választani gondolatot? Lehet válogatni a gondolataink közül?


A válasz egyértelmű igen.

Könnyű pozitív gondolatot választani?

A válasz nem egyértelmű. Nem mindenkinek.

Van, aki azt mondja könnyű, van aki azt mondja, hogy nem, van aki azt mondja, hogy lehetetlen.

Mi kell ahhoz, hogy tudjunk válogatni a gondolataink között, hogy mi döntsük el, hogy mire akarunk gondolni?

Ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy az állandóan pörgő, sebességben lévő, gondolatokat ránk zúdító agyunkat leállítsuk, vagy legalábbis üres fokozatba tegyük. A leállítás (gondolat mentes állapot) eleinte nehezebb, ezért kezdetnek megteszi az üresbe állítás. Ez nem jelent mást, mint hagyni pörögni az agyunkat, jöhetnek a gondolatok, de nem foglalkozunk velük. Hagyjuk elhalni, nem megyünk velük, nem gondoljuk tovább. Mint egy külső megfigyelő, aki érzékeli a gondolatokat, de nem érdekli, nem viszonyul hozzájuk, csak közömbösen várja a következőt. Ha sikerül abba az állapotba eljutni, amikor várjuk a következő gondolatot, akkor érdekes módon nem jönnek vagy lelassulnak.


Minél többször próbáljuk elérni ezt az állapotot, annál könnyebb lesz. Olyan mint az izmok edzése, rendszeres gyakorlás erősíti az izmot, egyre könnyebb, egyre kisebb erőfeszítést jelent ugyanaz a gyakorlat.

A rendszeres "edzéseknek" köszönhetően idővel már nem is jönnek a gondolatok, csak érzékeljük, hogy létezünk. Már ez önmagában egy nagyszerű érzés, mivel az ember alaptermészete, alap hangulata az a boldogság. Minden negatív érzés, érzelem a negatív gondolatoknak köszönhető. Az ember hangulata olyan, mint a parafadugó. Ha nem hat rá semmilyen erő (nincs negatív gondolat), lebeg a víz felszínén, úszik a boldogságban. Amint megjönnek a negatív gondolatok (hat rá erő) megindul a felszín alá.

Onnantól, hogy nem jönnek automatikusan a gondolataink, rajtunk múlik, hogy milyet választunk. Márpedig miért választanánk negatívat, ha lehet mást is?

Az agy üresbe tételére megfelelő eszköz a meditáció. Tengernyi irodalma van, lehet válogatni.


Tulajdonképpen csak szándék, elhatározás kérdése és a boldogság mindenki számára elérhetővé válik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Pera762019. november 11. 17:40

🌞

kicsisara2019. november 9. 03:41

@anderszkor: jó reggelt! :) úgy lesz :)

anderszkor2019. november 8. 18:23

@kicsisara: a következő szösszenetig ajánlom figyelmedbe az eddigieket, azok is ugyanígy készültek, jó volt írni, de elfogyott a gondolat :)

Mikijozsa2019. november 8. 16:06

szia tényleg jó

kicsisara2019. november 8. 09:59

Szia.. de jó volt olvasni! S azt vettem észre, hogy még úgy olvasnám. De elfogyott a szöveg.
Tetszett!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom