Pulchras dolore

A táj szívverése lassul egyre,

Míg az alkonyra éjnek csendje ül,

Fecske-röptű álom lesz az este,

Mikor a nap hűs vizekbe merül.

Fénymeséket fest fenn a csillagár,

Ám valahol már hálót fon egy kéz;

Holdfényben fürödve kacag a nyár,

Míg rá a múlás irigy szeme néz.

Tudom jól, egyszer minden véget ér:

Mint nyarunk tüze, kialszik csendben.

De szívünkben még ifjún zúg a vér,

S Szent Iván-éji fuvallat lebben.

Kicsi pillangó a létünk röpte:

Álmokat űzve merészen szárnyal;

Árnya végül belevész a ködbe,

Mikor aláhull a tűnő nyárral.

A meleg napok még velünk égnek,

A lombok között búg egy gerlepár.

Béke ölel bársonyos estéket,

S minket időtlenül magába zár.

(@Liwet: Kiss Virág Lívia "Lélekkincstár" című verséből: https://blog.poet.hu/Liwet/lelekkincstar#hozzaszolas)

Lassacskán vénülni kezd az év,

A nyár végső heve elpihen;

Hidegebb lesz így nekem a tél,

Mivel te már nem vagy itt velem.

Olyan kedves volt a szerelmed,

Mint a lomboktól megszűrt fény;

S mint vihar letépte levelet:

Sodort el messze tőlem a szél.

Látom, hogy már gyűlnek a fecskék:

Hívja őket ősi sejtelem.

Bár én is velük repülhetnék! --

Hiszen te már nem vagy itt velem.

Örök nyarat vágyva, te és én,

Sétáltunk itt nemrég, kedvesem.

Most az ősznek arany köntösén:

Az álmok csak hazudnak nekem.

Lágy eső mossa fáradt szemem,

Mintha rejtegetné árva könnyem;

Örökös őszbe fordult létem,

Mióta te nem vagy itt velem.

(Ebből: https://www.youtube.com/watch?v=Od1m-rM3gbw)