amer blogja

Amikor a lelkedet                            

öli az indulat,                                   

és elvadult ösztönöd

bosszú után kutat,                           

amikor már a sírás

könnyekkel nem  segít,     

ködös ismeretlenek

mélye felé repít              

a túláradó, égető harag,                

akkor írhatsz verset,                          

mert akkor őszinte vagy.                  

 

Amikor a szívedet

szeretet borítja,

és vágyadat a lelked

már nehezen hordja,

amikor az imádba

foglalod a nevét,

és órákig szótlanul

bámulod a szemét,

szólnál, de ajkadról szó nem fakad,

akkor írjál verset,

mert akkor őszinte vagy.

              1.

Úgy hittem magányom

az egyedüllétből fakad,

kerestem hát a társaságod,

kínálva tiszta barátságot,

talán feltöri a magány

pszicho-zárkáját baráti szavad.

De te riadtan elfutottál...

most hiába hívnak társaságba,

már belém égett végleg a magány.

 

              2.

Számomra felfoghatatlan,

hogy döntő pillanatban

miért gyávul el a szó.

Máskor feleslegesen árad,

akkor is, ha hallgatni volna jó,

mert többet mondana a csend.

Azon gondolkodom,

elmondtam minden fontosat neked,

 és értetetted e hallgatásom?

 

                3.

Csak tudd, hiába mentél el,

van ami most is velem telik,

ez az emlékek ideje,

és hidd el, az sem könnyű:

veled élni, nélküled.

A szavak és tettek, mint emlékek

az idő síkján összecsúsznak,

s nincs már kedvem újra rendezni őket,

hagyom süllyedni elme-mélybe,

s hinni, ha volt, nem volt öncsalás.

 

 

Ha minden lefoszlik

a vélt világról,

s csak a kopott valóság marad,

ha elmúlik az álom,

és felébredve

a lét csupasz csontjait látod,

ha a legendákból szőtt

mesevilágod

a múlt homályába merül,

s elmúlik varázsa,

akkor vigasztaló

a vers cirádás szó-virága,

mint utolsó menedék.

 

Szürke egér gyülekezett

jött össze a házból,

dönteni, hogy ki ehet majd

spájzban a kolbászból.

 

Barna egér nem jöhet be!

Cincogta a kórus,

aki nem e házból való,

annak itten nincs juss.

 

Fehér egér macskapárti,

nem is egérfajta,

génhibás, így másodrendű,

és rövid a farka.

 

Csak a szürke a jó egér,

a többi csak kóbor.

Nem jár nekik a kolbászból,

 sem a többi jóból.

 

Foglaljuk el a spájzunkat,

ez a mi országunk!

Nem adjuk a sajtot és a

kolbászt, amit rágunk.

 

Jöttment barna, undok fehér,

mind macskai szolga.

Megbasszuk mi a macskát is,

ha erre lesz dolga.

 

Megszűnik a macskavilág,

nem leszünk a rabja!

Macska ült az ajtó előtt

és röhögött rajta.

Az útkereszteződésben állva,

a szürke szmogon át,

látok egy szomorú koldusasszonyt

- van negyvenéves már -

aki téli ködben dideregve

alamizsnára vár.

 

A falhoz lapulva félénken áll,

szemében könny remeg

- leginkább eltűnne szégyenében -

szája halk szót rebeg,

amikor pénzt raknak kis kezébe:

Isten fizesse meg!

 

Még ruhája és az arca tiszta

-tükre boldog múltnak -

gondolatai egy régi élet

emlékébe hullnak,

melynek édes képei a gondtól

egyre csak fakulnak.

 

Csak állok és komoran nézem őt,

korunk jelképe lett.

A szegénység, mint a szmog, ránk borult,

s hogy ez való lehet,

arról sok ember tehet, s nekik az

Isten fizesse meg!

 

A falhoz lapulva félénken áll,

szemében könny remeg

- leginkább eltűnnék szégyenemben -

szája halk szót rebeg,

amikor pénzt rakok kis kezébe:

Isten fizesse meg!