amer blogja

amer•  2019. november 28. 16:29

Az idő sodrában

A lebukó nap még végsőt lobban,

a táj bíboraranyba öltözik,

az est múltam fátylát kibontja,

de már minden színt elfakít.


Rohan az idő, röppen az óra,

elfogytak a boldog pillanatok,

csak lehulló morzsákért könyörgök:

ti régi szép percek, ne fussatok!


Utamon, sorsom játéka szerint

balsorsom napjai vánszorogtak,

éltem és tűrtem, mit rám mért a sors,

szemrehányást sem tettem magamnak.


Karol a magány álmatlan álma,

csupán az idő fut parttalanul

s könyörtelenül sodor magával,

éveim terhét hordom szótlanul.


Éltem üzenetét végre értem:

„Mindig küzdj keményen, sose dőlj meg,

csak tedd a magvető mozdulatát,

s ha nem bírod már, csendben dögölj meg.”



amer•  2019. november 22. 12:56

Őszéji vers

Fáradtan áll az őszi úton,

már mindent elhagyott,

hívják még új utak, vidékek,

távoli városok,

mert nyughatatlan lelke űzi,

mely feszül mint a húr,

az éj bársonymély boltozatán

ezernyi csillag szúr,

és felbukkan a hold az éjben,

kinyíl' a láthatár,

s ő újra indul, tovább bolyong,

megy valaki után, 

vagy búcsúzó őszi táncot jár,

mint hulló falevél,

de hamis díszlet az őszi éj,

hisz álmodik csak és nem remél.

amer•  2019. október 26. 17:00

Már megbékéltem volna

Emlékeim a múlt mély kútjába hullnak,

néhány még fel-fel ötlik s szívbe hatol,

rémlik, hogy egyszer éltem és ember voltam,

aki szíre-szóra könnyen nem hajol,

de immár feledve véget ér a dal,

s ha volt érdemem, már mind érvénytelen.


Nem kegyelmezek hibáimnak utólag,

mert sokszor buktam, voltam sikertelen,

s voltam népszerű, de sosem voltam gazdag,

gyakran fordult a sors szédítőn velem,

olykor a porba alázva meggyötört,

máskor kapukat tárva tovább lökött.


Még süt rám a nap és a csillagom ragyog

elérhetetlenül a felhők között,

megbékéltem azzal, hogy túlélő vagyok,

úgy hittem már nincsen senkivel pöröm,

mégis egy új korszak ismét ránk tiport,

és vén harcosként újfent hadba szálltam.


Dühít, ha a pénz beszél s az ember szorong,

a lelketlenség dúl, s a bűn lesz erény,

a nép kifosztva és kábítva tántorog,

a hatalom ellen szólni is merény.

Rég megbékéltem volna már a sorssal,

ha az ember nem lenne újra szolga.


amer•  2018. november 26. 16:54

Hallasz-e engem?

Hallasz-e engem? Ó szent közhelyek!

Fától az alma ma sem hull messze,

hamis eszméknek erkölcsi rendjét,

üres frázisként harsogják szerte.


Büszke politikai sínrakók

csak holtvágányokat építenek,

s míg nemzeti jólétről papolnak,

a birkáik vad sziken legelnek.


Jajgat már a szárnya vesztett szellem,

a város híd ujjai mutatnak

keletről nyugat és észak felé,

s tudoraink mind arra tartanak.


Hajléktalanok közt tarol a rend,

mert az elv ma az: mit nem látsz, az nincs!

Hát csak üres utcát akarnak fent?

Hallasz-e engem? Vagy már szavad sincs?



amer•  2018. április 24. 16:42

Római parti fák

A barkás füzek aranyzöldjét

a folyó ragyogva visszatükrözi,

napfény csillog a gallyak hegyén,

füzérek hullnak tükrükbe fürdeni.


Ha kék az ég, a Duna is az,

a parti vízben párát liheg a kő,

a fasor zöld ernyőinek árnya

alatt áramlik a tiszta levegő.


A parti út kitárja elém

sugarát, ködpára leng a víz fölött,

ölel a város emberarcú

derűs szöglete itt az ősfák között.


Görcsösen fogják gyökerükkel

a talajt, a csönd törékeny és üres,

a város szélére üldözött

őstermészet menedéket itt keres.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom