Rozsdamézes őszi locs

Sikoltásba torpanó röhejjel

gyüremkedik a világvajúdás

illatos és fényes agyvelőmbe,

szétdúlt szemeimmel ráhervadok

a kibeszélhetetlen kék égre,

melyről miként a sárga folyadék

lecsorog a nagyképű golyvás nap,

és rozsdát reszel az őszi fákra,

csurran az aszura töppedt bogyólé

a kecsesen taposó lányok alatt,

riszájuktól rámtör a heteroszex,

és képtelen epekedések ráznak

a megborzongatóan sejtelmes

legasszonyosabb némberért,

akinek zöldszegélyű szemei

szétfolynak arcvonásain, miközben

szamorodniban szügyig merülve,

szeszlángtól kék gesztusokat szórva,

vad epekedéssel közelít felém.