Őszi csendben

Lázas tűzzel pirkad meg a hajnal,

fény zsibong az őszi táj fölött,

de gomolyog még az éj sötétje

a ködben úszó házak mögött.

 

A bágyadt fáknak sárga lombjai

reszketnek az opálos fényben,

s a kószáló széllel útra kelnek,

a Nap is felkúszik az égre.

 

Szél söpröget a vad kővidéken,

rőt szőnyegét önti a tájra,

s az ablakokon váratlan kigyullad

a Napnak szikrázó zsarátja.

 

Rám telepszik az elmúlás csendje.

A szórt fény kristállyá merevül

egy szeszélyes felhő rossz rongyain.

Lelkem az őszi csendbe merül.

 

Szép tavasz volt fürge ifjúságom,

most megszerettem ezt az őszit,

már halkabban élek, s azt se bánom,

hogy nem kaptam érte semmit.