Nem mehetek

A hajnal lustán lépdel a háztetőn,

s a nap aranyló fénnyel festi az eget,

támadnak frissen dúdoló szelek,

érzem hívnak, de már nem mehetek.

Az ébredés szép álmot kerget el,

ablakomat kitárom a szélnek,

és beoson a hajnal hűvöse,

 vágyam lobban, de már nem mehetek.

Úgy érintett meg minket az élet,

ahogy vonónak két húr egybezeng.

Sors játéka, elvesz, majd újra ad.

Hangok hívnak, de már nem mehetek.

Szívemet még bénítja az emlék,

súlyos teherként hordom  csendemet.

Csábít néha varázsos lidércfény,

úgy hívogat, de már nem mehetek.