Miért döcög az oktatás szekere?

Az oktatási rendszereket és módszereket kutató szociológusok (S. Bowles, B. Bernstein, P. Bourdieu) szerint az ipari társadalomban kialakult „modern” oktatás feladata az ipar gazdasági igényeinek kielégítése. Az iskolákban kialakult hatalmi és tekintélyviszonyok ezért a munka világának elemeit idézik. Ezekben a magolást és begyakorlást igénylő folyamatok zajlanak, de az általánosítás vagy absztrakt gondolkodást kívánó fogalmak megértésével és elsajátításával keveset foglalkoznak.

Bourdieu szerint az iskolákban és más oktató, kulturális intézményekben lényegileg kulturális újratermelés folyik, ami generációkon át biztosítja a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség folyamatosságát.

Carl Rogers pszichológusnak már két évtizeddel ezelőtt az volt a véleménye, hogy az oktatási intézmények elkeserítő állapotban vannak, és hacsak nem válnak izgalmas, örömmel telt tanulási központokká, egészen valószínű, hogy a tudásalapú társadalomban halálra vannak ítélve. Ugyanis, ha a jövőben (sok helyen már ma is) a fizetett munka időtartama jelentősen csökken és jellegében átalakul, akkor a kreativitás és az önálló gondolkodás képességének fontossága merőben megváltozik az emberek életében, hiszen a munkán kívül számos, sok esetben társadalmilag fontos és értékes dolgot is csinálhatnak.

Rogers szerint ezért nagyon fontos lenne, hogy a tanárok rendelkezzenek a tanulás facilitátorának minden attitűdjével és tapasztalatával: a valódisággal, az elfogadással és az empátiával. A kutatások (ma már pl. a skandináviai oktatás ilyen irányú tapasztalatai is) azt igazolják, hogy a facilitatív tanárok produktivitása magas, a facilitált osztályokban pedig olyan viselkedésmódok alakulnak ki, amelyben megnövekszik a diákok közötti tartalmas eszmecsere, kérdés feltevés, verbális kezdeményezés és a tanárnak adott verbális válasz. A diákok személyesen vonódnak be a tanulás folyamatába, viselkedésükben magasabb szintű lett a megértés és megismerés, valamint a kreativitás.

Míg a hagyományos iskolákban a tanár a tudás és a hatalom birtokosa, a diák pedig csak passzív befogadó, és az elvárás szerint engedelmeskedő, ezért a köztük kialakuló bizalom szintje a legtöbbször nagyon alacsony, addig a facilitátor tanár megosztja a tanulási folyamat felelősségét. Ezekben az iskolákban a tanulók részt vesznek a tanterv kidolgozásában és a célok kitűzésében, a tanár gondoskodik a tanulási forrásokról és ösztönzi a diákokat is a források felkutatására. Ezekben az osztályokban a légkör életszerű, könnyed és humoros, törődő és empatikus, a középpontban a tanulási folyamat elősegítése és nem a tananyag bemagolása áll.

Az ilyen oktatás feltétele a tanári függetlenséget biztosító intézményi rendszer és a Pygmalion típusú tanár, aki biztos önmagában és megvan benne az alapvető bizalom, hogy diákjai (hallgatói) képesek saját fejükkel gondolkodni, maguktól tanulni.

Ez az oktatási módszer Magyarországon sem ismeretlen, már 1989-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola sikerrel próbálta ki kísérleti tanítás formájában. Sajnos kormányzati támogatás hiányában ennél nem jutott tovább a dolog.