amer blogja

Egy téli est, kis unalom,

forró tea, benne kis rum,

régi levél, fotó album,

sok szép emlék.

Hol van a nyár, az ifjúság,

régi álmok, egy kacagás,

kis randevú, álmodozás,

s a régi lány?

Röpke tavasz, akácvirág,

illatos út,ahol te vársz,

virágból font, fejedre szánt

kis koszorú.

Váratlan jött a szerelem,

egy forró csók, s fogom kezed,

már nem erény a türelem

szerelmesen.

Egy kedves arc, egy égő száj,

egy suttogás, hangja oly lágy,

csendes mosoly, kis bíztatás

és ölelés.

Milyen jó így merengeni,

arra mi volt, emlékezni,

s azt ami szép, versbe szedni

egy téli estén.

Keleten rózsaként nyílik a hajnal,

az aranyló nap ráfolyik az égre,

a fény sugarát tenyeredbe tenném,

mint asztalra a tányért ebédre,

de a reggeli nap fénye szertefut.

A szépség ünnepe ez a nyugalom,

most minden születik, érez és remeg,

egy fénytündér ott táncol a hajadon,

kezemre simul finoman erezett 

kezed, és az idő megáll felettem,

mindörökre megtartanám e percet.

Együtt nyílunk, mint egynyári virágok,

virág arcodhoz angyal adott mintát,

piros ajkadra csókot lehel ajkam,

magamba zárom szemeid sugarát,

s dalom fátylával betakarlak lágyan.

Nincs érzéki ölelés és érintés sincs,

hiszen létezése csupán egy álom,

vágyom s idézem, napfényben, éber éjben,

gyötrelmes boldogság és mégsem bánom.

Éjszakák emlékében bujkáló remény,

szép, szerelmes álmok küldik a vigaszt,

egy lenge árny képében, mely hozzám simul,

csalfa boldogság, csak árny és nem igaz.

Senki sem lehet szebb, mint az álmaimban,

csodálhatom, s bár nem tudunk beszélni,

az elérhetetlenben nem csalódhatok,

ez fájó vigasz, mégis jó megélni.

Már rájöttem, a homlokom mögé rejtett

pillanat lehet csak egészen enyém.

Plátói szerelem, csupán fantázia,

ha bevallanám már meg sem őrizém. 

Ne hívj!

Ne ígérj többé semmit,

hogyha nem tartod szavad.

Nekem már csak látomás vagy,

kinek hinni nem szabad.

Ne hidd,

hogy újra megigézhetsz,

csak mert magányos vagyok,

és mert szemed sugarában

varázslatos tűz ragyog.

Ne várj!

Hozzád többé nem megyek.

Lelkem mélyére rejtlek,

és mint a fagy a csillagot,

jég borítja szívemet.

Ne lásd,

hogyan éget hiányod,

hogy emészt érted a vágy,

és álmomban, bár nem szabad,

szemem mindig téged  lát.

Szerencsés vagy, ha öleléssel vár,

inge lehull, és ő magára von,

vad csóközönben forr össze két száj,

fölé, mint boldog magvető borulsz,

és ő szelíden karikába zár,

mámorában kéjesen dorombol,

forró szobád, úgy fűti már a vágy,

ringatod hol lágyan, hol keményen,

vulkánból  ömlik friss ambrózia,

és gyöngyök gyűlnek keblei közé,

a világ megáll egy pillanatra,

és a gyönyörnek kettős sóhaja

az egekbe száll összefonódva.