amer blogja

Személyes
amer•  2015. március 22. 16:26

Márciusi ujjongás

Elmúlt az álmos tél,

elsodorta a szél,

a táj már újra él,

a kéklő ég mesél.

 

Nyílnak kis nárciszok,

szállnak az illatok,

a napfény ránk ragyog,

végre vidám vagyok.

 

A búmat feledem,

gerle kacag nekem.

Vagy talán kinevet?

Tavasz van, kikelet!

 

Az élet oly csodás

örök megújulás,

érzem varázslatát,

a nagy harmóniát.

amer•  2015. március 14. 18:37

Születésnapomon

A bársonyos estben kigyúl a táj,

a fénylő pillanatok elragadnak,

most megáll a felkorbácsolt idő,

vele én is, időt adok magamnak.

 

Nézem a pihenni térő napot.

Aranyló arca bíborra változik,

sok apró felhőcsomó az égen

búcsú sugarától lángolva izzik.

 

A végső perc varázsát csodálom.

Az elmúlásban is sziporkázó fényt,

múló alkonyi parázs nagyságát,

mely a bukásban is hordoz még reményt.

 

Ehhez méltó búcsúzásra vágyom.

Agyamban és szívem reaktorában

sűrített tudást és indulatot

szétszórhassam egy utolsó sugárban.

 

Amit kihagytam, most már feledem,

az emlék szirmait a csendre szórom,

s a pulzáló végtelen részeként

csillagpor sorsomat békén fogadom.

 

Mennyi van még hátra, nem tudhatom,

s titok, mit ád. De mily csodára várnék?

Vándor vagyok, a Caminom végén

már nem tervezek, minden nap ajándék.

amer•  2015. március 2. 08:45

Még bíznom kell

Bíznom kell egy szebb és jobb jövőben,

értük, kiknek életüket adtam.

Nem miattam, egész nemzedékem

elveszett az őrült viadalban.

 

Még bíznom kell, még fel nem adhatom

a küzdelmet az ő jövőjükért,

mit nélkülem kell élniük, tudom,

és nem tartózhatnak ők semmiért. 

 

Bíznom kell, bár elborít a kétség!

Az egész világ rossz irányban jár.

Mindenfelől ránk tekint a rémség,

oly embertelenné vált a világ.

 

Már nem tudom, hogy miben bízhatok?

A jobb jövő is csak utópia,

mert látszat az, mint ócska színpadok,

és bohóc rajta az ember fia. 

amer•  2015. február 17. 13:05

Demencia

Álmomon tűnődöm,

milyen rejtély fénye

vagy te álmaimban? 

Édes hangod csábít,

kezed nyújtod felém,

ölelsz lágyan, puhán,

majd csalóka árnyként

ellebbensz tétován.

 

Mert nem ismertelek

álom lész’ örökre?

Nem jössz hozzám soha

valós létezésre?

Jövőm múltba hullik,

amim volt, már az sincs,

most kísért, mi nem volt,

s valósként hat a nincs.

 

amer•  2015. január 27. 07:54

Valakinek

Látod a hópelyheket?

Milliárd magányos kristály,

mind egyedi

csodás konstrukció,

a természet páratlan alkotása,

mit tobzódva repít a szél

s dobál szeméthalomra.

 

Vagy tekints fel az égre!

Túl felhőkön és légkörön

alkot a kozmosz

a fény és a sötétanyag

szövetéből új galaxisokat,

sok színpompás csillagot,

majd mindent szerteszór.

 

A mikró és makrokozmoszban

örök játék az alkotás,

csak nekem nehéz

fárasztó munka és szenvedés

fenntartani múlandó életem,

és emléket hagyni a papíron

magamról – valakinek.