amer blogja

Az önmagát megvalósító jóslattal már az ókorban is foglakoztak, ma a szociálpszichológiai kutatások egyik fontos témája, mivel bizonyított, hogy annak az embernek, aki bízik saját képességeiben és a fejlesztésre kiválasztott embertársai felé pozitív elvárásokkal lép fel, annak elvárásai rendszerint valóra válnak. Ezek az emberek sikeres mesterek és mentorok lesznek.

G. B. Shaw Pygmalion című színművét a színházba járók és a mozirajongók egyaránt ismerik, hiszen több nagysikerű filmnek is témája volt. A történet az ókori Pygmalion-monda modern változata. Az eredeti a saját művébe szerető szobrászmester, Pygmalion, és alkotása Galatea, a gyönyörű nőszobor története, a modern változat Higgins professzor és tanítványa, Doolittle kisasszony között kialakult különleges kapcsolatról szól. Higgins nyelvészprofesszor, a modern Pygmalion, saját képességeiben bízva, elvállalta, hogy a londoni szlenget beszélő Elisát megtanítja Shakespeare nyelvére. A tanulási programban nem csupán tanított, hanem olyan elvárásokat támasztott Elisa Doolittle-lel, az egyszerű virágárus lánnyal szemben, amelyeknek teljesülése alapján ő – képességeiben és személyiségében megerősödve - igazi hölggyé vált.

A Pygmalion-effektusnak nevezett elvárás hatás akkor következett be, amikor a professzor nem csupán felkészítette tanítványát, hanem annak fejlődését látva, szembesítette őt a valóságos elvárásokkal. A történet szerint, amikor annyira bízott saját és tanítványának eredményeiben, hogy bemutatta őt a királyi udvarban, ahol az elért siker Elisát is megerősítette. A jelenség kulcsa nem az elvárások puszta növelése (a fárasztó tanulás, munka), hanem azok pozitív közvetítési módja (a megerősítő sikerélmény).

A Pygmalion típusú emberek ismereteiket és képességeiket rendkívül tudatosan használják, erős önbizalommal rendelkeznek, ennek alapján képesnek érzik magukat tudásuk átadására, mások fejlesztésére. Ez ad bátorságot nekik ahhoz, hogy tanítványokat válasszanak, vállaljanak, és azokat képessé tegyék magas elvárások teljesítésére. Oly módon teszik ezt, hogy saját hitükből, önbizalmukból annyit adnak át munkatársuknak vagy tanítványaiknak – előlegezett bizalom formájában – amennyi ahhoz szükséges, hogy leküzdve kishitűségüket, elérjék a kitűzött célt.

A Pygmalion-effektus a szülő – gyermek, a tanár – tanítvány vagy a mester –inas kapcsolatban egyaránt, és hasonlóképpen működik. Az effektust, önmagát megvalósító jóslatnak is nevezik, mivel hatása arra alapul, hogy ha valamiben hiszünk, bekövetkeztében bízunk, akkor cselekedeteinket ez irányítja, aminek következtében meg is valósul.

Tapasztalatok mutatják azt is, hogy az önmagát megvalósító jóslat negatív vonatkozásban is működik. Például, ha a tanárok egyes tanulókról eleve feltételezik, hogy azok gyengébb képességeik miatt rosszul fognak teljesíteni, akkor kevesebbet foglalkoznak velük, ritkábban kérdezik, nem kapnak igazán nehéz és kreatív feladatokat, ugyanakkor az átlagosnál többször részesítik őket dorgálásban, elmarasztalásban. Ezáltal ezek a tanulók nemcsak negatívan motiváltak, hanem ténylegesen rosszabb tanulási helyzetbe kerülnek szerencsésebb társaikhoz viszonyítva, ezért törvényszerűen azoknál gyengébb eredményeket érnek el.

A Pygmalion-hatás annak megértése, hogy az emberek azzá válnak, amiben hisznek. Az ember sosem tud elérni olyan célokat, amelyeket nem mer megcélozni, mert azt hiszi, nem képes elérni azokat. A Pygmalion pozitív motivációja ezt az élethelyzetet segít leküzdeni.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak, értékesnek érezze magát. Ha valaki ilyen jelzésekkel, visszacsatolásokkal közelít a másik ember felé, annak fontos szükségleteit elégít ki, ezért abban pozitív érzéseket alakít ki önmaga és az általa képviselt dolgok iránt. A mester és a tanítvány ily módon találják és fogadják el egymást. Most már a Pygmalionon múlik, hogy társa higgye el magáról, nagy dolgokra képes. A folyamat utolsó, egyben talán legnehezebb szakasza az, amikor a tanítvány elérte a kitűzött célokat, és önbizalmában megerősödve saját útjára akar lépni. A filmbeli Higgins professzornak is ez bizonyult a legnehezebb feladatnak. Az igazi Pygmalionok azonban ezt a helyzetet is meg tudják oldani.

A fent elemzett hatásokat Goethe az alábbi módon fogalmazta meg tömören és kristálytisztán:
˝Ha valakivel úgy bánsz, amilyen, akkor az olyan is marad, de ha úgy bánsz vele, amilyennek lennie kellene, akkor olyanná válik.˝ Ezek egy igazi Pygmalion gondolatai.

              1.

Úgy hittem magányom

az egyedüllétből fakad,

kerestem hát a társaságod,

kínálva tiszta barátságot,

talán feltöri a magány

pszicho-zárkáját baráti szavad.

De te riadtan elfutottál...

most hiába hívnak társaságba,

már belém égett végleg a magány.

              2.

Számomra felfoghatatlan,

hogy döntő pillanatban

miért gyávul el a szó.

Máskor feleslegesen árad,

akkor is, ha hallgatni volna jó,

mert többet mondana a csend.

Azon gondolkodom,

elmondtam minden fontosat neked,

és értetetted e hallgatásom?

                3.

Csak tudd, hiába mentél el,

van ami most is velem telik,

ez az emlékek ideje,

és hidd el, az sem könnyű:

veled élni, nélküled.

A szavak és tettek, mint emlékek

az idő síkján összecsúsznak,

s nincs már kedvem újra rendezni őket,

hagyom süllyedni elme-mélybe,

s hinni, ha volt, nem volt öncsalás.

Olyan banális ez az élet,

és a kor stupid üzenete:

ha eljön az ezüst öregség,

legyek majd csendes remete!

Uraim, azt várjátok tőlem,

tanuljam, hogy a tűrés erény?

Higgyem a nehézről, hogy könnyű,

s ne lássam mily sekély a mély?

Én nem tudom befogni számat,

szánt az agyamban sok gondolat,

most perben állok a világgal,

s forrong bennem az indulat.

Vakokként éljük életünket,

amelyben világtalan vezet,

úgy vág rajtunk át a valóság,

miként a vonatkerekek. 

Ábrándoztam értelmes létről,

hevültem örök szerelemért,

de sok eltékozolt év után

vak reménykedésem véget ért.

Zúg bennem a sors orgonája,

hallom a világ szilaj zaját,

eddig hitt igazságról lehull

a fátyol, és látom rút baját.

Milliókat gyötörnek sebek,

kik bosszútól fűtve döntenek

szép márványfalakat.

Ostobák rombolását látom,

hát elegem van! Nem is bánom,

ha éltem megszakad.

Egyszer talán megfogjuk érteni,

a világunk nem csak egydimenziós,

nincs benne csak helyes vagy helytelen,

és hogy mit tegyünk, nem mondja meg a jós.

A délibáb csupán illúzió,

ellentmondástól mentes lét sosem lesz,

kockázat nélkül sincsen győzelem,

és nem lehetek mindig én a vesztes.

Ellentétből lehet harmónia,

fények és árnyékok együtt járnak,

nem válik el sosem a jin, s a jang,

szilárd összhangja ez a világnak.

A két egymásnak dőlő gyengeség

a zárókővel nagy erővé válik,

boltívvel építik a templomot,

az tartja meg és nem csupán a hit.