Hajnali álom

A hajnal még csak gyenge gyertyaláng,

mely vakon bolyong a tereken,

az álmos éjszaka lustán hever,

nyújtózik buján és meztelen.

 

Önmagamba hívlak öntudatlan,

ahol nem vagy, hiányzol onnan,

újra rajzolom tested vonalát,

létezésed álmomba fontam.

 

A sejtelmes fényben felidézlek,

s bíbor szavakkal megfestelek,

megtöltök veled teret és időt,

hogy érezzem, újra létezel.

 

Az álmok ködében elmerülve

aludni, elhinni, újra él!

A párnára kiszökhet a könnyem,

most megszűnik az idő, s a tér.

 

A hajnali szél álmából rezzen,

és felhőket kerget morcosan,

őszi szél, öreg fák tördelője,

álmokat űzve tova suhan.