Felnőttél

„Látod, felnőttem már!

Elmúlnak a karácsonyok
fényes emlékei,

s én gyermek többé nem vagyok.

 

Szabad akarattal

rendelkezve lehetek más,

bár tudom, hogy téged

megijeszt ez a változás.”

 

Én nem is haragszom,

tény ellen tenni nem tudok,

az vagy, hála Isten!

hiszen munkám van benned sok.

 

A dolgot rád hagyom,

de még magamban féltelek,

az élet változó,

óvón fognám még a kezed.

 

Jó, hogy néha itt vagy,

mert megállítod az időt,

és áldott minden perc,

amelyben adsz némi erőt.

 

S szól a felnőtt gyermek:

„Azért az olyan jó Papi,

hogy számíthatok rád,

jó lenne egy kevés mani.”