Csütörtökön nincs ihletem

Kedvem jött a versíráshoz,

Jobban, mint a sok síráshoz,

Elég volt a búból, bajból,

Szívemnek az örök jajból.

 

Írok verset fűnek, fának,

Orrszarvúnak, elefántnak,

Fütyülök a kritikusra,

Ülök fűzfa sípot fújva.

 

Ha megunom a füttyögést,

Versem fölött a dünnyögést,

Újra prózát fogok írni,

Az olvasó nem fog sírni.

 

Addig viszont töltöm kedvem,

Írok verset minden kedden,

Hétfőn, szerdán és pénteken,

Vasárnap sem lesz szünetem.