Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Az idő sodrában
amer• 2019. november 28. 16:29
A lebukó nap még végsőt lobban,
a táj bíboraranyba öltözik,
az est múltam fátylát kibontja,
de már minden színt elfakít.
Rohan az idő, röppen az óra,
elfogytak a boldog pillanatok,
csak lehulló morzsákért könyörgök:
ti régi szép percek, ne fussatok!
Utamon, sorsom játéka szerint
balsorsom napjai vánszorogtak,
éltem és tűrtem, mit rám mért a sors,
szemrehányást sem tettem magamnak.
Karol a magány álmatlan álma,
csupán az idő fut parttalanul
s könyörtelenül sodor magával,
éveim terhét hordom szótlanul.
Éltem üzenetét végre értem:
„Mindig küzdj keményen, sose dőlj meg,
csak tedd a magvető mozdulatát,
s ha nem bírod már, csendben dögölj meg.”
okeanus2019. november 29. 08:52
"Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -"
/JA/
Seeman2019. november 28. 20:33
Azért nem. A holnapért való küzdés sosem lesz egy álom, de tenni kell, ha egyedül van az ember ha nem.
Fel a fejjel, ne szomorkodj el, veterán! Csak így tovább!
Rozella2019. november 28. 19:54
@amer: mindenről szabad... és érdemes... sosem véglegesek az érzéseink, a gondolataink, változnak velünk... vagy mi velük?
amer2019. november 28. 19:51
A magvető mindig ad, s ha már nincs mit, akkor feleslegessé válik. Nem tudom, hogy erről szabad e, érdemes e verset írni. Végiggondolva életem üzenetét erre jutottam. Köszönöm az érdeklődést!
Bugatti3502019. november 28. 19:31
A kor nem számít, csak a ténykedés ad és kér, időt... Remek a vers!
kevelin2019. november 28. 19:24
Valahogy èn is ezt èrzem nèha ha rossz napom van
A megszokott rutin munka valóban segít a gödörből kikecmeregni.Jól làtod.
Rozella2019. november 28. 18:54
Az évek terhe... hát igen, olykor nyomaszt, de ellensúlyozza az, ami szép... "csak az a vég, csak azt tudnám feledni..." Megérintő a versed szomorúsága.