A vándor

amer•  2016. augusztus 30. 21:48

 

„Nadrágomon ékesek a foltok,

rongyos zsebemből minden kihullt,

a kabátom jobb idők tanúja,

bélésébe moly családja bújt.

 

Árokpartja lesz ma éjjel ágyam,

park padjáról elűzött a jard,

szeptemberi harmat csöppje hullik,

arcomat az megmosdatja majd.”

 

Az éj is megjő’, és merengve áll,

a bús holdfény csöndes zuhatag,

álom száll a vándorra, s a parkban

csobognak még a szökőkutak.

 

Hűvösödő, bűvös őszi égen

halkan lépdel az éj hajnalig,

egy sárgálló, vad rekettye-ágyon,

vándorunk otthonról álmodik.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

amer2016. szeptember 2. 15:52

Köszönöm kedves Miklós!

amer2016. szeptember 2. 09:44

Kedves Kicsikinga, a vers nem racionális műfaj, érzelmeket, örömöt vagy fájdalmat, néha dühöt üzen, akkor is, amikor tényeket jelenít meg, ezért, ha úgy érzed hatott rád, teljesítette feladatát. Köszönöm, hogy meglátogattál!

Mikijozsa2016. szeptember 1. 18:17

@amer: szia, szerinten kiemelkedő, remekül értesz hozzá

Kicsikinga2016. szeptember 1. 18:00

Fáj, és szorít, mert átérzem, látom...

amer2016. szeptember 1. 16:36

Köszi Rozella, a versnek ez a lényege.

Rozella2016. augusztus 31. 21:31

Szomorú életkép, a hangulata nagyon átjön...

amer2016. augusztus 31. 21:28

Köszönöm, kedves Margaréta!

Zerge2016. augusztus 31. 20:24

szomorú
és dallamos
keserédes ízzel marad az ember utána

amer2016. augusztus 31. 20:17

Kedves Miklós, a vers, mint olyan, hogy tetszett?

Mikijozsa2016. augusztus 31. 12:46

ó, de forró a téma, "hűvösödik" S Ő MEG NEM KELL tűzifát vegyen, mért nem? Talán mindent kibír? Kitudja...

amer2016. augusztus 31. 10:47

:(

skary2016. augusztus 31. 03:44

:)