Párkinda verse

Ő az egyik "állatfeletti" szereplő a történetben, mert tudati úton képes kapcsolatot

 teremteni az emberi világgal.

 

Előttem van a valóság,

Mögöttem a képzelet,

Látszólag két külön világ,

Ám de mégis egy lehet,

Hisz hallgatsz most engemet,

Ott élve a valóságban,

Kit teremtett a képzelet...

Én vagyok a kulcs a zárban.

Ez a vers az-az ajtó,

Amely a két világ közt áll,

Amit minden egyes szó

Már kijjebb és kijjebb tár.

Hogyha tovább velem maradsz,

Kitárul majd teljesen,

S azon veszed észre magad,

Már egy világban vagy velem.

Persze az is lehetséges,

Te lépsz be a világomba,

És ha erre lelked képes,

Más döntésed miért volna?

Most ott állsz a valóságban

Tőlem két lépésnyire,

Mit megtehetsz azon-nyomban,

S rájössz,hogy ez nem mese.

Ha első részét elindítod

A rólunk szóló hangjátéknak,

Hidd el bátran, megtalálsz ott,

Hisz téged is egyre várlak.

„Ugyan már, ez képtelenség.”

Legyint a józan ész erre,

Ám valamit nem mondtam még,

S biztosan megleszel lepve,

Sőt tán el sem hiszed,

Mégis igaz szóról szóra,

Hogy ezt a történetet

Maga a Valóság írja.