Cseppnyi Óriások: Állati világ

Rátaláltam egy bús napon,

Ó szegényke, fázott nagyon.

Nem madár volt,valami más,

Ha rám nézel, szívembe láss.

Az út szélén feküdt szegény,

Elbandukolt épp a Remény,

Nem láttam,de érezhettem,

Ahogy a lény nézte csendben.

Felvettem a tenyerembe,

S úgy tett,mint egy értetlenke,

Ki nem lát már semmi esélyt,

Nyakon csíptem hát a Reményt.

S a lényt persze hazavittem,

És elsőnek megettem,

De nem látható étekkel,

Hanem csakis érzéssel.

Éhes volt már roppant módra,

S magát vissza nem is fogta,

Szegényke éppen úgy falta,

Mint kacsa a nokedlit szokta.

Meg is gyógyult harmadnapra,

S szabadságát visszakapta,

Így tesz a szív,hogyha szeret,

Mivel boldog csak így lehet.

Odavittem, ahol leltem,

S útszélére lehelyeztem,

S ő csak nézett nagy szemekkel...

„Íly szabadság nekem nem kell.”

Szabadon, de boldogtalan...

Ó így élnek nagyon sokan,

Ezért újra hazavittem,

És még aznap szépen csendben

Beköltözött a szívembe,

Jobb helye sehol sem lenne.

Azóta mi jól elvagyunk,

A világban nyomot hagyunk,

Na persze csak szépen csendben,

Tesszük dolgunk mi már ketten,

S ha végre már rálelhettem,

Szeretetnek elneveztem.

 

Ha az élet varázssipka,

És nem csak egy rozzant bringa,

Fejemen lesz télen-nyáron,

Én a csodát nem csak várom.

Hisz, ha enyém, nem úgy vagyok,

Mint füzetben az üres lapok,

A világban nyomot hagyok,

Amikor épp varázsolok.

Persze nem egy komor bagolyt,

Hanem inkább jó sok mosolyt

Az arcokra, hol a Bánat

Tábort verni sosem fárad.

Az én sipkám ettől megvéd,

Ráküldök egy varázsmedvét,

A sorok között itt brummog már,

És csakis a jelemre vár.

A Bánatra ráront nyomban,

Őkelme lesz jó nagy gondban,

S az arcodon már más lakozik,

Mosolyoddá átváltozik.

Varázssipkám tette dolgát,

Rég eldobtam már a bringát,

Tekerhettem agyba-főbe,

Mégse jutottam előbbre.

Istent kértem tegyen csodát,

Adjon nekem versenybringát,

Érzésekkel adott választ,

Hiszen így nyújt mindig támaszt.

Most se hagyott engem állva,

S tudatomnak padlására

Felmentem hát körbenézni,

Nem árt néha ilyet tenni.

Varázssipkámra ott leltem,

És már helyben fel is tettem,

Azóta is hordom egyre,

Hiszen oda Isten tette.

EPILÓGUS

Ha tologatsz egy rozzant bringát,

A jövődet gyorsan írd át,

Irány fel a padlásodra,

Mert ott vár egy varázssipka.

A Boldogság nem egy masni,

Amit ki kell bontogatni,

Aztán csendben üldögélhetsz,

Mert a Balsors egyre tétlen.

Meglehet, hogy ázott veréb,

De nem ugrál éppen eléd,

Elbujdokol dideregve,

És egyre csak sír a lelke.

Társra vágyik oly rég óta,

Aki őt majd mindig óvja.

Egy életem, egy halálom,

Én őt egyszer megtalálom.

Felveszem a tenyerembe,

De az nem a helye lenne,

Felnevelem, s óvom nagyon,

Magára már sosem hagyom,

Beteszem egy vasketrecbe?

Ez még fel sem merülhetne.

A szívemben lesz a helye,

S Boldogság a becses neve.

MESÉLŐ

Grida szomorúan baktatott

Éppen a főtéren át,

Megélt annál már szebb napot,

Hogy az élet nem jó barát.

Jobbra egy koldust meglátva

Némi pénzt előkotort,

Ám az a fejét megrázta,

Aztán pedig imígyen szólt.

KOLDUS

Mit érnek a csengő érmék,

Ha még egyik sem varázsolt?

Ha kérhetek, nem pénzt kérnék,

Hanem „csak” kedves mosolyt,

Mely bánatod messze űzi,

Akár egy lélekvarázsló,

GRIDA

A Bánat arcomra ült ki,

Mint egy komor kis manó?

KOLDUS

A bánat egy manó lenne?

Nos ez érdekes gondolat.

Bár lehet csak száraz zsemle,

S rágcsálnod kell jó sokat.

De bármi is, egy a lényeg,

Hogy elűzzed bánatod,

S a bús napok véget érnek,

Mert boldog lesz a holnapod.

GRIDA

Erre oly csekély az esély,

Mint a bolha elefánthoz mérten.

Hisz már maga a remény

Csak sírdogál egy sötét széfben.

KOLDUS

Első dolgod akkor annyi,

Hogy kimented akár már ma,

GRIDA

A számsort ahhoz kéne tudni,

Mely az ajtót majd kitárja.

De zároljuk a rébuszokat

A tényeknek teret adva,

Nincsen annál jobb változat,

Mint emberekhez majd átjutva,

Tőlük megyek tovább persze,

Mert világuk nem leányálom,

S meseországba megérkezve,

Bambi lesz a jó pajtásom.

KOLDUS

De a mese nem valóság.

Ugye erről hallottál már?

GRIDA

Erre fejet mért ráznák,

Ha nem vagyok buta rozmár?

Ám azonban a képzelet

Összefügg a valósággal,

Sőt még az is meglehet,

Kapcsolódnak varázshíddal.

KOLDUS

Ez érdekes gondolat,

De még nem hallottam róla.

GRIDA

„Tanulni kell jó sokat.”

Ezt írta a bölcs a porba.

KOLDUS

Nekem az Élet a mesterem,

S így lesz ez mindörökre.

GRIDA

Ám a tanonc nincstelen

A szebb jövőt eltörölve.

KOLDUS

A Látszat lehet nagy csaló,

S a szegény, gazdag valójában.

GRIDA

Na persze, és van Télapó,

Éppen tavaly nyáron láttam.

KOLDUS

A léleknek a gazdagsága

Mindennél többet érhet.

GRIDA

Ennek kapcsán zöld a lámpa,

Szóval simán egyet értek.

A froclizásért pedig bocsi,

Viccelődni így nem szép dolog.

KOLDUS

Semmi gond, szóval nyugi,

Én egy megértő lény vagyok.

De Bambira térjünk vissza.

Miért éppen őt keresed?

GRIDA

Egyszerű a titok nyitja,

Biztos nagyon jó fej lehet.

KOLDUS

Szóval barátot keresel,

Mivel itten nincsen neked?

GRIDA

Habár van itt néhány haver,

De kapizsgálod a lényeget.

KOLDUS

Na de mi lesz az esetben,

Ha a hídon mondjuk átjutsz,

Ám de Bambit meg nem leled,

S visszajönni többé nem tudsz.

GRIDA

Akkor lehet sírni fogok,

Mert a Bánat nyaggat egyre,

Agyő nektek jó haverok,

Meglehet, hogy mindörökre.

Így hát mindezt átgondolom,

És csak aztán döntök róla.

KOLDUS

Az élet csodás birodalom,

Vagy csak néhány szürke strófa

Létezésednek könyvében

Gyűrött papírlapra írva.

GRIDA

Na és,ha egy aranyérem,

Mert ez a boldog évek jussa?

KOLDUS

Ez egy másik lehetőség,

De persze még több száz lehet,

Ám ugye érzed már réges-rég,

Hogyha a szív tényleg szeret,

S nem mindössze, csak egy cseppet,

Táncra kelnél a nagy világgal,

És járnátok mondjuk steppet,

Az érzés ettől égig szárnyal.

GRIDA

Én inkább a tangót csípem,

Bár járni még azt sem tudom,

KOLDUS

Én pedig azt nem is kétlem,

Megtanulnád gyorsan nagyon.

De bármi is hoz a jövő,

A lényeget sose feledd,

Az igazi varázserő,

Ha más szívében kaphatsz helyet.

S ez persze a közös varázs,

És elűz minden felleget.

GRIDA

Ha ránk ront majd Darázs Balázs,

Ugye esélye sem lehet?

MESÉLŐ

A koldus erre rábólintott,

Széles mosollyal az arcán,

Lélektaván csónak ringott,

Hiszen mégis mi mást vártál?

Horgonyozna ott csatahajó

Akár a fél világgal szemben?

Míg bennünk él a „valami jó”,

Ő fejét rázza békés csendben.

Nem az Állati világban, hanem ugyancsak az R-dimenzióban található olyan világban él, ahol a fa, a szél, a rét, és még sorolhatnám, képesek beszélni annak ellenére, hogy szájuk nincsen, de lelkük igen. Fatamord egy erdő, s a fáit napfény sosem érheti, így magányos, megkeseredett lény Egy nap furcsa, riasztó jelenség veszi kezdetét azzal,hogy az erdőt körülvevő föld elkezd megfeketedni,mely ráadásul egyre tejed, s nyomán kipusztul a növényzet. Ráadásul az erdőből átjáró nyílik az emberek világába, amely, ha tartósan kitárul, végzetes lehet mindkét világ számára

Látszólag mindez úgy hangzik, mint valami modern mese sci-fi szálakkal felturbózva, de mi van,ha ez a bizonyos erdő, minden emberi tudat mélyén fellelhető?

BEMUTATKOZÓ VERS

Neked is van sötét éned,

Akkor is,ha nem tudsz róla,

Van ki erre fejét rázza

Saját magát jól kijátszva.

Most egy titkot elárulok,

Meglehet,hogy benned élek,

Mivel Fatamord én vagyok,

Gyermeke a sűrű éjnek.

Persze erre azt gondolod,

Hogy én nem is létezhetek,

Ha történetem meghallgatod,

Másképp érzed, az is lehet.

Vannak, akik tőlem félnek,

Így a szívük ritkán napos,

Másik világ, ahol élek,

De ez tán csak látszólagos.

Így hát nem árt megismerned,

Rátapintva a lényegre,

Hogy legyen egy olyan terved

A hétköznapokból megszökve,

A hangjátékot kövesd nyomon

Majd az összes részen át,

Nem lesz ne félj egy rémálom,

Hanem inkább jó barát.

Persze azt is megtudhatod,

Én ki vagyok pontosan,

Ha álmaidat fel, nem adod,

Csak úgy élhetsz boldogan.