Ha az élet varázssipka

 

Ha az élet varázssipka,

És nem csak egy rozzant bringa,

Fejemen lesz télen-nyáron,

Én a csodát nem csak várom.

Hisz, ha enyém, nem úgy vagyok,

Mint füzetben az üres lapok,

A világban nyomot hagyok,

Amikor épp varázsolok.

Persze nem egy komor bagolyt,

Hanem inkább jó sok mosolyt

Az arcokra, hol a Bánat

Tábort verni sosem fárad.

Az én sipkám ettől megvéd,

Ráküldök egy varázsmedvét,

A sorok között itt brummog már,

És csakis a jelemre vár.

A Bánatra ráront nyomban,

Őkelme lesz jó nagy gondban,

S az arcodon már más lakozik,

Mosolyoddá átváltozik.

Varázssipkám tette dolgát,

Rég eldobtam már a bringát,

Tekerhettem agyba-főbe,

Mégse jutottam előbbre.

Istent kértem tegyen csodát,

Adjon nekem versenybringát,

Érzésekkel adott választ,

Hiszen így nyújt mindig támaszt.

Most se hagyott engem állva,

S tudatomnak padlására

Felmentem hát körbenézni,

Nem árt néha ilyet tenni.

Varázssipkámra ott leltem,

És már helyben fel is tettem,

Azóta is hordom egyre,

Hiszen oda Isten tette.

EPILÓGUS

Ha tologatsz egy rozzant bringát,

A jövődet gyorsan írd át,

Irány fel a padlásodra,

Mert ott vár egy varázssipka.