Akkor és most

jagosistvan•  2010. március 30. 20:46

Akkor és most - Nagy Edina Holdsugár

Ha hiányzik egy barát... I.

Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fáj!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár,
És minden pillanattal nő e távolság.

Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok,
És most egyre-egyre csak miatta sírok.

Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj,
Hogy újra mondd: "Azt sem meséltem még...!"
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson.  

Nagy Edina Holdsugár

 

Ezt a verset 2008. február 1. óta 2026 alkalommal nézték meg.

 

 

 

 

Álomvilágom...

...szertehulló szilánkjait
szedegetem
a valóság porából...
az élet hullámvasútján
távolodok
a könyörtelen mától.
(így kereslek szüntelen:
remény-forrás nélkül
a való lét küzdelem)

 

 

Nagy Edina Holdsugár

 

Ezt a verset 2010. február 27. óta 202 alkalommal nézték meg.

jagosistvan•  2010. március 27. 09:44

Akkor és most - Kapocsi Annamária

Elfogyok

Őröl az élet, elfogyok végleg.
Elveszett álmokat kergetek, félek.
Csillag az égen, lelkem az éjben,
Fénye reményem. Út a sötétben.  

Kapocsi Annamária

 

Ezt a verset 2008. február 1. óta 309 alkalommal nézték meg.

 

 

 

Látsz-e? Mondd

Mindenütt kereslek,
mondd, mondd: Hol vagy?
Barangolok alant magamban
kereslek a tudat alatt - van
és kell, hogy légy, a köd mögött
a füst fölött a kövek közt.
A szemüveget levéve - nahát,
hát mellettem álltál?

Sürgősen kopogtasd meg kezem
és szorítsd úgy, mint engedem,
és mondd, mondd - hol az üres?
Mikor körülöttünk minden érdes,
hát nem fázik hátad már az alagútban
mondd hát utánad hiába nyúltam...

Majd eloszlik a párád - meglásd,
hogy csak az fázik kinek nem párás
kinek szemét nem önti el soha,
ez a mélabúsan csúfos föld kora.

Hát add a kezed,
mondd, nem szorítalak?
Ugye látod már
mikor szétnyílnak a falak,
és a repedésen túl,
mikor szabadba kilépsz
majd szétszéled a gond,
akkor most: Látsz-e?
Látsz-e? Mondd.  

Kapocsi Annamária

 

Ezt a verset 2010. március 11. óta 271 alkalommal nézték meg.

jagosistvan•  2010. március 25. 21:33

Akkor és most - Bódai-Soós Judit

Családtalan

Fenyőillatba bódult az egész város,
az utca köve ugyan hólétől sáros,
de bent gyertyafény játszik az ablakokon,
senki se jár odakünn az utcasoron.
Azaz mégis felbukkan egy férfi éppen,
munkától fáradtan lépked a sötétben.
Hazafelé ballag, tudja, otthon várja
két kicsi gyermeke, és élete párja.
Távolról megérzi az ünnep melegét,
mely átjárja lassan a testét és lelkét.
Felfrissül a lépte, siet haza végre,
és boldogan néz fel a csillagos égre.
A Karácsony-est szelleme öleli át.
Aztán a szívébe markol egy másik kép;
a minden ünnepen kívül rekedt világ:
egy ember fekszik a fagyos földön odébb.
Rongyaiba burkolva reszkető öreg
kartonpapírból tákolt vackán szendereg.
Túlélés a tétje minden egyes napnak,
a Karácsonyról csupán álmai vannak.
Megdermedve, kábán nézi a férfi őt,
s lelkébe fogadja a némán szenvedőt.
Aztán hozzáhajol, már egészen közel,
minden apró sejtjével csak reá figyel.
Megmoccan a fekvő, mert érzi, hogy nézik,
feltűnik az arca, mely szégyentől izzik.
"Karácsony este van." - szól a férfi halkan.
"Tudom." – morogja válaszát amaz – "Az van."
majd unott közönnyel rándítja meg vállát,
és a nyirkos fal felé fordítja arcát.
"Mondja, nincs családja?" – kérdez emez sután,
de csak gyötrő csend szakad a kérdés után.
Aztán végre az öreg mégis felel: "Volt."
és hallható e szóban, hogy némán sikolt.
Gyomorba öklözően vad e kurta szó,
szívet szorongató, lelket megbénító.
A férfi halvány arcán könnypatak pereg,
egy percre talajt vesztve, mélyen megremeg.
Aztán újra szól; csendes hangon, kedvesen:
"Nem hagyhatom így itt. Kérem, jöjjön velem!"
és a másik felé két kezét kinyújtja:
"Legyen e naptól az én családom tagja!
Legyen régen meghalt apám helyett apám,
s legyen, ki mondja két fiamnak: unokám!"
A földön fekvő nem felel, csak csendesen zokog.  

Bódai-Soós Judit
(Karácsonyi pályázat)

 

Ezt a verset 2008. február 1. óta 1825 alkalommal nézték meg.

 

 

 

 

vagyok

Holdnak képmása háborgó tengeren
lapszélre futtában felfirkált szavak
eltévedt pillantás kórterem falán
megfagyott céltalan mozdulat
ráncokon lecsurgó verejték
zord teleink olvadó hava
illó árnyéka a szélnek
gereben kihullt foga
aggkéz reszketése
holtsirató ének
vesztett múlt
vigasztalan
könnyek
csend
vég
út
hit
álom
biztatás
letisztuló
emlék-talán
tél ölén fogant
mosolygó tavasz
rés a némaság falán
mesékbe bújtatott örök
derű – csillagszem-vigasz
felejtés nélküli ígéret-szirom
nyáresti ázott föld ringató illata
hűvös kéz érintése lázas homlokon
messziről visszatért maroknyi végtelen
Holdnak hű képmása csendarcú tengeren  

Bódai-Soós Judit

 

Ezt a verset 2010. március 16. óta 116 alkalommal nézték meg.