Akkor és most - Csécsei János

Túlviláglik

Pirosak és feketék ruhádon a kockák,
A vetetlen ágyon hasalsz lomhán,
Tűnődő tekinteted érzem,
A vérforraló oltalmad kérem.

Szomorúság a teljes végtelen űr,
És a kitöltött krepp papír világ,
Kezeddel hajtod rám csendesen,
Érzem, ránk esteledett Kedvesem.

Hagyjon az ég, minket óvjon,
Nem érthetlek ésszel többé,
Nem fénylik már a homály,
Testünk biztosan marad a földé.

Érintésed magamba zártam,
Az időtlent várom hát,
Egy könnycseppben bőrig ázva.  

Csécsei János
(2008. február 21.)

Ezt a verset 2008. május 2. óta 560 alkalommal nézték meg.

2x2 (5)

végtelen tereid

rejtenek vérszagú csillagok
kenyér helyett korbács, kereszt
embernek feszítve, hit vagyok
s voltam, mert te voltál nekem

sarki anziksz

lüktet bennem az éjszaka
árnyékokat kapar a falra
száradt erekbe tér haza
a mámoros város tűsarka

sötétérzékenység

holtan rogyott le az éjből a hold
nem a szív elé döfted a tört (és mögé sem)
vérnedves kottából búcsút dalolt
a pupillák már nem reagáltak a sötétre

éjszaka

jött az a hangtalan remegés
és a mézbe mártott éjszaka
bőrön átszivárgó meleg és
tükörszemek lélek-mély tava

életnyi ugaron

mondtátok: lesz, hogy majd aratom
de itt folyton csak vetni kell
ezen az életnyi ugaron
többre vágytam, de ennyi telt

 Csécsei János

 Ezt a verset 2010. október 27. óta 517 alkalommal nézték meg.