A dísztárcsa / 1. /

Alkonyodott. A férfi - nevezzük innentől Péternek - a volán mögül figyelte a városszéli naplementét. Kitakarta ugyan néha néha egy egy magasabb ház,vagy olykor egy kusza téglasorból rakott magasabbra törő kémény és belesuhant egy-két busz, meg autó az aláfolyó vérvörös fénybe, de neki tetszett.
Boldog volt. Péntek, úton haza, már csak néhány méter ---
Kitette az indexet, és kikanyarodni készült a körforgalomból amikor éles csattanás rázta meg az alkonyat nyugalmát és már csak azt érezte, hogy pörög, mint őszi levél a szélben.
- De autóstól? - futott át az agyán - És nyár végén?
Még majdhogynem nevetett is ezen a gondolaton, de a következő pillanatban éles fájdalom markolta meg a mellkasát és a világ elsötétült.
- Nem , semmi baj, köszönöm ... - hebegte amikor magához tért annak a fehérruhás alaknak aki aggódó tekintettel hajolt fölé - Jól .... - és újra sötét
Következő éber emléke már zöldesszín kórházi szoba, fertőtlenítő és áporodott húgyszag keveréke volt, és az a gondolat : Mi lehet Nettivel.
Ki van most vele? Tudja egyáltalán valaki hogy Netti most egyedül kuporog a konyha sarkában .... Mindig ott gubbaszt, azon a kopottas párnán, amikor aggódik Péterért, és mindig  örömmel ugrik fel és majdhogynem már repül, amikor fordul a kulcs a zárban.
- Netti .... , az autóm? Élek .... fáj - ennyi cikázott most a fejében , amikor nyílt a kórterem ajtaja és egy szemtelenül fiatal és csinos, igen, csinoska nővér suhant be rajta.
- Jééééééé a heteske felébredt ! Szóljatok a főorvosúrnak! - kiabált alkatához viszonyítva furcsán mély hangon a folyosó felé - Na hogy vagyunk, hogy vagyunk Csipkerózsika.
- Csipkerózsika? Hisz engem Péternek hívnak - tiltakozott a férfi - Csipke ? Mennyit ?
- Ma a negyedik nap. Ha nem lennének a műszerek, azt hittük volna kómában van. Jól bírja a szunyát. - viccelődött a nővér, miközben az ágy körül zizegő műszerek adatait véste fel a betegkartonra.
- Négy? Jaj. Akkor ....

 DAVID GARRETT - Humoresque (Dvorak) - Mannheim