aimee blogja

aznap éjjel egymás után
kísértük a gravidákat
és a szülőszoba megtelt bevérzett szemű nyomással
mintha a születők hirtelen meginduló gnúk módjára
egymást lökdösnék elő a burokból
amelyben a víz túl hangosan emlékezett 

a zuhanó test szigorú vonalára
      úgy tűnt ezer évig lebegett
      az oldalához szorított karokkal
      fejjel fúrva magát a becsapódásba
a bábák később a teliholdra fogták
az aznapi kilenc újszülöttet
akik a sírásukkal mintha az időben
hagyott lyukat akarták volna kirajzolni
amelyet a művileg kipréselt apró kék test hagyott
s aminek a szívhangjait percekig hiába kerestem
a foltos bőrű has duzzadt sírdombja mögött
                     ahogy utánam valaki más is
                                  és még valaki más azután  

már egészen folyékonyan létezem fehérül
fehér a testbeszédem is te mondtad
amikor úgy huszadszorra láttál fürödni
s felismerted magad a szappanozásban
azóta újult rutinnal figyelem hátha tényleg
mint azon a régenvolt napon
amikor órákig egy lavór hypóban áztam
és sikáltam apu anyu nézzetek ide
még nem jött le mind de szépen
kifakultam
ugye

és később
nem mertem még csak nyikkanni se
míg vártam hogy a lázam hűljön s a nyers
var alól újra sarjadjon a bőröm
a fekete

úgy is mondhatnánk évek óta
hirtelen felindulásból vagyok veled
a múlás örök előérzetével de mégis
és azóta egy egész amfiteátrum épült bennem
többezres lelátóval mindösszes félszeimnek
párhavonta adrenalintág orrcimpákkal
odagyűlnek az aktuális kínpadra vonásra
tulajdonképpen komikus
ahogyan aritmizálódnak a szavak
ahogyan csakazértsem vallom be
a haldoklók passzív-agresszivitásával
mindvégig a szemedbe nézve zuhanok
vagy csak vérzik a legfontosabb szervem
el

tudom hogy fáj
hogy elvileg mocskosul fájnia kellene
és végre megértem a gladiátor-rabszolga elszántságát
ahogy a kezdettől lefelé fordított hüvelykujj
semmibe vételével vánszorogva de lendül
előre

várlak
amíg rohamozol még van mit vesztenem

majd azt mondjuk később hogy

ezek voltak a legszínesebb napjaink

a legpirosabban fájók és a legelkékültebb ajkúak

a visszatartott szavaktól s hogy csőlátásunk lett az

egymásra-nem-nézéstől az éppen kirobbanó tavasz

kaleidoszkóp-történetével a perifériánkon

haragoszöld és epesárga fullánkokkal szórtuk be

érveinket s a lélegzetünk közti szünetet

napviharos együttállásunk e máglya

szétpattanó narancsizzások heve a kezdetek

és a véget érések pontos idején

a helyhatározók és birtokosjelek ibolyántúli sugarai alatt

felperzselődtünk

bennünk hull most a jövő magja

a türelem s a legmélyebb árnyalatok csöndjén múlik

ami kikel belőle - rózsa vagy bogáncs

homlokunkon a megtisztultak üszkös jelével

túl a tikkadt függésen és összefüggéseken

túl a beavatáson

most már akár énekelhetünk is