agave blogja

Úgy csapódtál az életembe,

Ha belém láthatnál,
bennem is magadat látnád.
Ha hallgatnád szívem dobogását,
a sajátodét hallanád.
Ha szemembe néznél,
a te szemed nézne vissza rád.
Már a lélegzetem is a tiéd.
Mindenem a tiéd, 
amit bennem találsz.

Hallgasd! Dallal közeleg a tavasz,
madárfüttyel ébred a hajnal.
Bár az éjszaka még hűvös-csendes,
a nappalt hóvirág köszönti kacajjal.
 
Mintha gyertya pislákolna
a horizonton, úgy ébred a Nap.
S hogy feljebb kúszik az égen,
verőfénye mindennek életet ad.
 
Hallgasd! Már lélegzik az erdő,
ásítva nyújtózik a legelő.
Ébredeznek a folyók, a tavak,
a patakok hírt hoznak a hegyről.
 
Hírül viszik a világnak,
nincs már terhe a fenyőágnak.
Subáját levetette a hegy csúcsa,
levele szökken a havasi gyopárnak
 
Ébredj Te is szerelmem,
had lássam tavaszi szemed.
Had halljam csengő hangod,
s a tavasz hozzám is megérkezhet.

Ha szépnek látom a rózsát
mikor nyílik a kertben,
százszor szebbnek látlak
szerelmes szívemben.
 
Illatozz csak lelkem
ontsd rám szirmaid,
rejts el a világtól
csak Te lásd álmaim.
 
Benned élem életem
benned halok ha kell,
benned vagyok örök,
benned ébredek majd fel.

úgy szeretlek mint az ébredő napsugarat
mikor vörösre festi a hajnalt
s harmatcseppek zuhatagában
tűnik el az éj
benne bújnak álmaim
mit elrabol a nappal
de ha becsukom szemem
újra visszatér
ott rejtőzködsz 
titkok-titka kincsek-kincse
végtelen vagy mint a tér
s még burjánzol ó te halálos kór
belőled kijutni nincs remény