agave blogja
SzemélyesSenki
semmiből lettem, semmivé válok.
Semmit se hoztam, semmit se viszek,
semmiből adni nem lehet, csak hitet.
Ha valaki volnék, valaki lennék,
boldog lehetnék, gazdagon élnék.
De senki földjén senki se vagyok,
senki az apám, s engem eltagadott.
Nincsen emlékem, kire felnéznem,
kinek köszönni, hogy tanított engem.
Nincs már senki se, földbe bujdosott,
egyedül ment el, el se búcsúzott.
Hideg a vérem, fagyos a lelkem,
keményet mutat kérges életem.
De legyen e nap neked boldogabb,
tudd apám, bennem sose volt harag.
Az érzelmek szabadsága
Már nem szeretlek,
már csak a kurvám lehetsz,
de kurvának is csak nekem,
mert minden gyönyöröm benned lelem.
Tudom, te sem szeretsz,
nem kell belőlem csak a szex,
kéjes sóhajod még élvezhetem,
s közben tested vonaglását nézhetem.
Kérem, hogy szemed nyitva tartsd,
szeretem ha reám tapad,
olyankor láthatom még azt,
mikor a szerelem volt az akarat.
Már nem szerethetjük egymást,
neked a férjed, nekem valaki más,
ott őrködnek mint két kopjás,
s várják, hogy egybeforrt szívünk szétvághassák.
Ne félj
Mondd, mire gondolsz,
ha a párnádon az éjszaka álmodik?
Az ágyad közepén ülsz hangtalan,
s könnycsepp gördül át szó helyett az ajkadon.
Szerelmes vagy, de nem vállalod.
Féled a titkos vágyad,
mi szüntelen gyötri minden éjszakádat.
Csak lassan őrlik az időt gondjaid.
Tudod, a szerelem nem bánja a bánatod.
Képes kitépni a szíved,
s nevetve feledtetni a tegnapot.
Eltemet, s örökre virágokkal fedi a titkod.
Mondd, mire vársz,
miért nem hallom hívó szavad?
Miért zárod börtönbe a gondolataid?
Kiáltsd! Ma érted élek, vagy halok.
Ordíts a szíveddel! A tiéd vagyok.
Hisz a választ úgyis tudod.
Értem visszhangozzanak a könnycseppjeid,
s én összegyűjtöm a tenyeremben mind.
Azzal oltom majd szomjamat,
hogy eltemessem örökre a bánatod.
Engedd, hogy boldog lehessek veled,
s én kikiáltom majd helyetted: szeretlek.
Ha még egyszer......
Mennyi emlékem, kincsem van szerteszét,
hány keservem, könnyem hullott e földre,
oly sok-sok szilánkod szívembe döfted,
mégis, vérem merengve hullik eléd.
Nézem őszi kerted ezer emlékét,
sírok, hantok, de nagyon fáj köztetek,
kábultan alszom, kábultan ébredek
s álmom idézi szeretteim képét.
Könnyes gyertyalángként sistergő lelkem
égbe kiáltja hozzád könyörgését,
Istenem add meg, nyújtsd felém két kezed
s nem múlik majd nap, mit ne érted élnék.
Mert hiány, mint életnek a lélegzet
s vágyom őket,mint kezed érintését.
2014.12.23.
Ahogy múlik a világ, úgy múlik az élet,
Ahogy a nappal szép emléke lesz az éjnek. Közben születnek ezer, s ezer újabb vágyak... ...hova lesznek? Könnyeim közt bujkál a bánat. Valaha szép volt, gyönyöre a csodás múltnak, De mára füstös koldusa valami jónak. Csilingelhet csengő, táncolhat gyertya lángja, Én világomnak szürke a karácsonyfája. Ha majd újra álmodhatom zöldnek mint mások,Ünnepellek, s temetem e szürke világot. Értem születtél, mindenkiért, a világért. Ne hadd veszni reményem. Ne élhessek másért.